Nem csak az eszközhiány gond: a gyenge térerő és az internet hiánya miatt is akadozik az online oktatás
Továbbra is gondot jelent Hargita megye online oktatásra áttért tanintézményeinek, diákjainak a digitális eszközök hiánya. Az általános eszközhiány mellett a telefonos térerő és az internethálózat hiánya is több helyen problémát okoz.
Bálint Róbert, a Gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium igazgatója a Maszol érdeklődésére elmondta: az iskola tanárai és diákjai egyelőre a saját eszközeiket használják a digitális oktatás során. Az iskola nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyeket használhatnának az alkalmazottak vagy a tanulók, mindenki próbál valamilyen megoldást találni – tette hozzá.
Az igazgató tájékoztatása szerint a diákok nagy része okostelefonnal próbál részt venni az online órákon, ám vannak olyan településrészek, ahol egyszerűen nincs megfelelő térerő. „Vannak diákjaink Háromkútról is, oda nehéz eljuttatni a tananyagokat.
Szerencsére a szülők együttműködnek ebben, és több kilométert gyalogolnak letölteni a gyermekeik számára „csomagba” összeállított több napos anyagot. Ebben az esetben a tanárok elküldik az osztályfőnököknek a napi leckét, ők pedig 2-3 naponta továbbítják ezeket. A szülők ilyenkor kimennek olyan helyre, ahol van térerő” – részletezte a nehézségeket az intézményvezető.
Mint Bálint Róbert fogalmazott: az ígéretek ellenére egyelőre semmilyen eszközt nem kaptak sem a tanárok, sem a diálok. Az iskola vezetősége igyekszik beszerezni az intézmény részére különböző eszközöket, a költségvetésből csoportosítottak át összegeket számítógép-vásárlásra.
Ehhez a helyi önkormányzat is hozzájárul, így remélhetőleg hamarosan sikerül beszerezni azokat az eszközöket, amelyek segítségével az iskolából bármelyik pedagógus tarthat online órát. „Van olyan tanár, aki otthonról egyszerűen nem tudja megtartani az óráit, és bejár az iskolába. Az osztálytermeket úgy rendeztük be, hogy tudjanak onnan közvetíteni” – mondta a 318 diák oktatásáért felelő intézmény igazgatója.
A térerő hiánya is gondot okoz
Szintén az eszközhiányt említette a problémák között elsőként Szőcs Enikő, a szentábrahámi Benedek Elek Általános Iskola igazgatója is. Az intézmény 8 település 225 diákjának oktatásáért felel, és hozzájuk tartozik még 83 óvodás is. A község diákjainak egy része szociálisan hátrányos környezetben él, sok helyen még az internet hozzáférés is hiányzik – tette hozzá.
Az iskola tanulóinak 60-70 százalékát érik el az online oktatással, a diákok többsége mobiltelefon segítségével igyekszik részt venni az órákon. Az eszközök jelentős része a szülőké, tehát nem állnak folyamatosan rendelkezésre. Ráadásul a mobiltelefonokon korlátozottabbak a lehetőségek is, mint számítógépen, vagy táblagépen.
Szőcs Enikő hozzátette, hogy a község települései közül például Magyarandrásfalván megfelelő térerő sincs, hasonlóan az iskola központi épületéhez, ahol ugyanezzel a problémával küszködnek. Az iskola vezetősége több felmérésre válaszolva közölte az online oktatással kapcsolatos problémákat a megyei főtanfelügyelőség felé, és a helyi önkormányzattal is keresik a közös pályázási lehetőségeket, egyelőre eredménytelenül.
Még mindig nincs elegendő eszköz
Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője a Maszol érdeklődésére közölte: „rövid időn belül” meg kell érkeznie az oktatatási minisztériumtól annak a 3891 táblagépnek, amelyekre a korábbi szükséglet-felmérések során jelezték igényüket a megye tanintézményei. Ezen kívül a tanfelügyelőség múlt héten írta alá szerződést1572 táblagép beszerzéséről az elkövetkező időszakban – tájékoztatott a főtanfelügyelő.
Ehhez adódnak hozzá az iskolák által a 144-es sürgősségi kormányrendelet alapján pályázott, illetve bizonyos esetekben az önkormányzatok által vásárolt eszközök – tudtuk meg Demeter Leventétől, aki megjegyezte: ha mindezek a táblagépek eljutnak az érintett diákokhoz, az eszközhiány jelentős mértékben csökkenni fog. A késésel okaként a főtanfelügyelő a közbeszerzési procedúrát emelte ki, amely „időben nagyon elhúzódó folyamat”. Szintén hátráltatja a táblgépek beszerzését az eszközhiány a hazai és nemzetközi piacokon.
Demeter Levente kérdésünkre elmondta: a legnagyobb hiányosságok általában falvakon, az elzártabb településeken tapasztalhatók. Szentábrahám, Gyergyócsomafalva, Csíkszépvíz, Nagygalambfalva községeket, a Gyimesek vidékét emltette. Ugyanakkor a említett jó példákat is. Ilyenek Bélbor vagy Gyergyótölgyes, ahol az önkormányzatnak köszönhetően minden diák rendelkezik digitális eszközzel.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni