Törvényjavaslat cukorbetegeknek – nagyobb hangsúlyt fektetnének a megelőzésre
A cukorbetegség és az ehhez kapcsolódó szövődmények megelőzése a célja annak a törvénycsomagnak, amit társszerzőként az RMDSZ kezdeményezett és a hétvégén el is fogadott a parlament. A törvény értelmében most már létezik mind a civil szervezetek, mind az önkormányzatok számára a hozzájárulási keret a prevenciós feladatokhoz.
„Ez egy nagyon fontos új törvénykezdeményezés, amelynek az RMDSZ is az előterjesztője. A cukorbetegség megelőzésére vonatkozó javaslatcsomag egy rendszerbe szedi az eddigi rendelkezéseket. Azt látjuk, nagyon fontos lenne, hogy egyrészt forrásokat biztosítsunk, hisz országos szinten közel negyedmilliárd eurót költünk a cukorbetegség kezelésére az országos programból, és ha ehhez a betegséghez kapcsolódó szövődményeket is hozzávesszük, akkor nagyon komoly, akár jelentős költség-megtakarításhoz jutnánk, ha időben sikerülne a betegséget vagy megelőzni, vagy diagnosztizálni” – fogalmazott Szabó Ödön parlamenti képviselő hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tudatta, a törvényjavaslat három irányban is precízen előírja, hogy jelenjen meg kifejezetten ennek a betegségnek a megelőzésére fordítandó prevenciós keret az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésében, amelyet négy évig terjedő rendszerben határoznak meg.
E szerint, ha egy esztendőben a rendelkezésre álló költségvetési forrást nem használják fel, akkor az nem vész el, hanem a következő esztendőben ugyanarra a célra felhasználható. Ugyanakkor a törvény ebből a keretből 15 százalékos mértékben – pályázati formában – az önkormányzatok, szakmai szervezetek rendelkezésére álló részköltségvetést állapít meg, amelyből megelőzési jelleggel saját programjaikkal járulnának hozzá az országos program kiszolgálásához.
„Ha úgy tetszik, megerősítjük a civil szervezeteket, a civil társadalmat bevonjuk ezeknek a programoknak a finanszírozásába, és ehhez biztosítjuk a kereteket az országos alapból” – összegezte Szabó Ödön.
A Bihar megyei képviselő hozzátette, ugyanezen törvényjavaslat szerint konkrétan meghatározzák az önkormányzatok hatáskörét, amelyeknek immár törvényes lehetőségük lesz arra, hogy helyi adómentességet biztosítsanak a sportpályák létrehozásában, finanszírozásában jeleskedő cégeknek, mondta Szabó Ödön. Az önkormányzatok ugyanakkor lehetővé tehetik a települési iskolák sportpályáinak megnyitását nemcsak az iskolai program idején, hanem délutáni használatra is.
„Jelen pillanatban a szegény vagy elmaradott környezetben élő gyermekek számára elérhetetlen a sportolási lehetőség. Az önkormányzatok számára ez plusz lehetőség, ugyanakkor, ha úgy tetszik, feladat is, hogy ezeket a sportpályákat megnyissák délutánonként” – magyarázta a politikus, aki szerint komplex törvénykezdeményezést sikerült elfogadtatni, ami már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, és amely önmagában az egészségvédelmet helyezi előtérbe, és nem a későbbi kezelést, „amiről nagyon jól tudjuk, hogy sokkal költségesebb”.
(Címlapkép forrása: Pexels)
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni