Taps és „büdös oláhozás” az erdélyi önkénteseknek


-A A+

Erdélyből százak indultak a hétvégén Magyarországra, hogy segítsenek az árvíz miatt bajbajutottakon. Valamennyi Magyarországon tartózkodó erdélyi önkéntes, akárcsak az anyaországi civil szakemberek a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) irányítása alatt vehetnek részt az árvízi védekezésben.

Székelyek és partiumiak százai vesznek részt

Az EMNT és az EMNP kezdeményezésére Szatmár, Bihar és Máramaros megyékből is érkeztek segítők, mintegy százan, akik éjt nappá téve, a véd- és hadszervezetek irányítása mellett a Pest megyei Dunabogdánynál kétsoros védvonalat építettek homokzsákokból a bicikliútként szolgáló töltés mentén, majd igyekeztek megelőzni, hogy áttörjön a víz.

Marosvásárhelyről 15 személy társult a székelyföldi csapathoz – mondta el a maszol.ro-nak Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke. Az önkénteseket a Csíkszeredából induló autóbuszok vették fel és szállították Budapestre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök fogadta őket. Budapesten osztották el, hogy ki hová menjen, hol van nagyobb szükség rá.

Az önkéntesek úgy indultak útnak, hogy vasárnap este hazajönnek, de ha szükség van rájuk, hétfőig még maradnak. “Valamennyien dolgoznak, hétfőn munkába kell menniük, de ha továbbra is szükség van a segítségükre, akkor még egy napot maradnak” – magyarázta Cseh Gábor. A szervezők szerint a székelyföldi és belső-erdélyi csoport szombat délben érkezett Esztergomba. A hosszú út után azonnal munkához is láttak a belvárosban, a Mária Valéria híd közelében, ahol a védműveket erősítették homokzsákokkal. Később a Dunakanyarhoz irányították őket.

A magánházak védelmében, a homokzsákok megtöltésében és a szivárgások megelőzésében is egyaránt fontos szerepet vállaltak a segítők. A két váltásban dolgozók munkájára óriási szükség van mindaddig, míg levonul az ár. Az ottaniak becslése szerint a vártnál mintegy 40 centiméterrel magasabban tetőzött a Duna.

Az éjszakát egy iskola sportcsarnokában töltötték a kiutazók, állandó készenlétben. Néhányan közülük éjszakai őrjáratot teljesített: a szakemberek felügyelete mellett figyelni kellett, nehogy átszakadjon a gát. Az éjszaka folyamán az eddig mért legmagasabb szinten, 816 cm-en tetőzött a Duna Esztergomnál.

Esztergomnál tapsot kaptak a székelyek

Csíkszeredából összesen hetven fő, két autóbusszal utazott Magyarországra, hogy segítsenek az anyaországiaknak a dunai árhullám elleni védekezésben, tájékoztatott Csibi Zoltán szervező, akit hazautazás közben sikerült elérnünk hétfőn délelőtt, Gyergyószentmiklós környékén. Hozzátette: úgy értesült, hogy a két autóbusznyi önkéntesen kívül még további tíz személygépkocsival keltek útra a segítőkész székelyek. Ők szombaton az esztergomi Mária Valéria hídnál segítettek az árvízvédelmi gátak építésében.

Elmondása szerint nagyon jó volt a fogadtatásuk, és bár élelemmel is kínálták őket, csak az ivóvizet fogadták el. Ráadásul a töltésekre kivezényelt honvédek még meg is tapsolták őket. Vasárnap a Csenkei-híd hídfőjénél segítettek a védekezésben, de ezenkívül két szakemberük egy éjszakai ellenőrzést is tartott a gátak mentén, hogy elejét vegyék a katasztrófának. „Vasárnap dél körül tetőzött Esztergomnál a Duna és később jelezték a vízügyi szakemberek, hogy délután két-három óra körül már négy centit apadt a folyó” – összegzett Csibi.

Maradjanak ahol vannak! Bár nem ez az általános jelenség, az erdélyi önkénteseket nem mindenki fogadja kitörő örömmel az anyaországban. Ez derül ki a munkájukról tájékoztató cikkekre érkezett magyarországi kommentekből, amelyekből összeválogattunk néhányat:                                                                                                                                          „Minek jönnek? Maradjanak ahol vannak!!!”; „Mikor odaértek a helyszínre, az ottani emberek azt kérdezték: Minek jöttek ide a románok, lopni???"; „Én ezt az akciót egy nagyon naiv politikai blöffnek tekintem. Ott, legtöbb helyen, túljelentkezés van.(...). A blöff a fontos, nem a segítség.”;„Azért azt se felejtsétek el, amikor azon a bizonyos Karácsonyon kitört a béke nálatok! Amikor Csau papát megkergettétek. Nálunk is igen komolyan el kezdtünk adományokat gyűjteni. A ruhák zsebébe nem kevesen mást is belecsempésztek, és elküldték. A másik dolog, amikor állítólag erdélyi árusok járják a falvakat már zaklatás szintjén, és meg vannak sértődve, ha nem veszek minden nap egy pár papucsot, derékszíjat (…)”; „Ha jönnek, jöjjenek, csak lehet, hogy már a szombat kissé késő lesz. Gondolom, Tőkés keze van benne, végül is meg vannak bőven fizetve, nem ingyen jönnek dolgozni.”

Az Erdélyi Mentőcsoport is ott van

Az Erdély Mentőcsoport (EM) kolozs-tordai, udvarhelyszéki, marosszéki és háromszéki fiókszervezeteinek önkéntesei vasárnap délután idnultak menteni, tájékoztatott Szabó László, az EM ügyvezető elnöke. Közölte: a nyolcfős csapat az EM anyaországi partnerszervezetei mellett fejti majd ki tevékenységét.

Az Erdély Mentőcsoport létrehozásának (2011 tavasza) előzményét egy féléves segélyezési együttműködés képezi. Az anyaországi árvízkárosultak segélyezése céljából több erdélyi szervezet 2010. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre, ami elvezetett az EM megalapításához. Az Erdély Mentőcsoport hat fiókszervezettel rendelkezik: Kolozs-Torda, Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Háromszék.

Kárpátalja visszadja a magyar segítséget

Kárpátaljáról is érkezett segítség, az ottani önkéntes tűzoltók Tahitótfalunál segítik a Duna áradása elleni védekezést – tájékoztatott az itthon.ma. A nyolctagú csapat Debrecen érintésével érkezett, hogy viszonozza a korábbi kárpátaljai áradások során nyújtott magyar segítséget - fogalmazott Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke.

A mostani segítséget a Kárpátaljai Református Egyház a szeretetszolgálaton keresztül ajánlotta fel. Az önkéntesek több nagyteljesítményű szivattyút hoztak magukkal, és mindaddig maradnak, amíg szükség van rájuk. Dobson Tibor szólt arról, hogy a székelyföldi Makfalva önkéntes tűzoltói is felajánlották segítségüket, ám azt egyelőre nem vették igénybe.

A szakhatóságok szerint az anyaország különböző régióiban az elkövetkező két-három nap lesz a legkritikusabb.

 

 

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X