FRISSÍTVE – Ludovic Orban: ingyenes lesz a koronavírus elleni oltás, de nem kötelező
FRISSÍTVE: Ludovic Orban miniszterelnök azt mondta a szerda esti kormányülés kezdetén: a koronavírus elleni oltás „létezik, az engedélyeztetés utolsó szakaszában van”, és megalapozott a remény a világjárvány megállítására. FRISSÍTÉS: ingyenes lesz az oltás, és az állami tisztviselők nem élveznek majd elsőbbséget – tette hozzá a kormányfő egy szerda esti tévéműsorban.
„Nekünk fel kell készülnünk, meg kell szervezzük, hogy amint hozzáférünk az első adagokhoz, be tudjuk indítani az oltási kampányt” – mondta a kormányfő az ülésen. Orban szerint az európai megállapodás értelmében a tagállamok lakosságarányosan fogják megkapni az első vakcinaadagokat. Az oltások ugyanis nem egyszerre, hanem szakaszonként fognak megérkezni.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az államfő által összehívott munkacsoport döntése értelmében az oltási kampányt Valeriu Gheorghiţă ezredes, a központi katonai kórház járványügyi főorvosa fogja vezetni. Gheorghiţă, aki szintén jelen volt a kormányülésen, kijelentette, hogy a beoltás a legbiztosabb módja annak, hogy életünk mielőbb visszatérjen a normális kerékvágásba mind gazdasági, mind személyes síkon. Hozzátette: a beoltási stratégia már majdnem teljesen elkészült, és jövő hét elején nyilvánosságra hozzák azt.
Ingyenes, de nem kötelező
A miniszterek, államtitkárok és más köztisztviselők nem élveznek elsőbbséget a koronavírus elleni oltásben - közölte a România TV szerda esti műsorában Ludovic Orban. A kormányfő szerint első körben az egészségügyi személyzetet kell beoltani, majd az időseknek, a krónikus betegeknek kell következniük.
Hozzátette, hogy „a védőoltás nem lesz kötelező, de ingyenes lesz”, és elismerte, hogy „nem mondana igazat”, ha azt állítaná, hogy jelen pillanatban Románia készen áll logisztikai szempontból az oltási kampányra.
(Nyitóképen: Ludovic Orban miniszterelnök | Fotó: gov.ro)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni