Óvónők és nagycsaládosok is kapnak laptopvásárlási támogatást Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat rendkívüli ülésen döntött az informatikai eszköz vásárlási programjának bővítéséről.
Míg a tanév kezdetén a tanárok és tanítók kaptak fejenként 1500 lejes támogatást a távoktatásban használható laptopok vásárlására, most az óvónők és a nagycsaládos kártyával rendelkezők minden távoktatásban résztvevő gyerek számára igényelhetnek egyenként 1500 lejt. Ezt az összeget saját tulajdonú laptopok vásárlására költhetik, illetve igényeik és lehetőségeik szerint felpótolhatják.
A tanácsülést megelőző sajtótájékoztatón Antal Árpád elmondta: a tanév elején a sepsiszentgyörgyi pedagógusok számára meghirdetett eszközvásárlási támogatásból azért maradtak ki az óvónők, mert egyrészt akkor még a legkisebbeket fogadták a tanintézetek, másrészt pedig meggyőződése, hogy az óvodáskorúakat távol kell tartani az elektronikus eszközöktől. A polgármester ezen a héten találkozott a sepsiszentgyörgyi óvodák vezetőivel, és elfogadhatónak tartja azt az érvet, hogy a szülőkkel való kapcsolattartás kiemelten fontossá vált, ezért az óvónők számára is kiterjesztik az eszközvásárlási támogatást.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat arról is döntött, hogy bővítik a nagycsaládos kártya program kedvezményeit. Mivel a sokgyerekes családokban gondot jelent az online oktatás, nincs elég számítógép, amivel a gyerekek egy időben kapcsolódni tudnának a tanórákhoz, az önkormányzat a nagycsaládos kártyával rendelkező minden iskoláskorú gyerek számára 1500 lejes támogatást kínál, amit a sepsiszentgyörgyi városházán lehet igényelni.
Erre a pénzre saját tulajdonú informatikai eszközt, például laptopot vásárolhatnak, és a támogatás összegét igény és lehetőség szerint felpótolhatják. Sepsiszentgyörgyön jelenleg 164 sokgyerekes család számára összesen 733 nagycsaládos kedvezménykártya van kiállítva.
A polgármester emlékeztetett, hogy a tanév elején a hasonló támogatási program révén a sepsiszentgyörgyi pedagógusok számára1,2 millió lejt különített el az önkormányzat, és mintegy 800 oktató számára nyílt lehetőség laptop vásárlásra.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni