Döntöttek a váradiak: így néz majd ki a Kossuth utcai mélygarázs teteje


-A A+

Miután jelentős nemtetszést váltott ki a közvéleményben a nagyváradi önkormányzat azon terve, ahogyan beépítette volna a belvárosban a Sebes-Körös folyó partján felhúzott mélygarázs tetejét, közönségszavazásra bocsátották a legjobb hat tervet.

Most már tudni lehet, hogy melyik pályázat nyert, és Florin Birta polgármester szerint végül ezt valósítja meg a városvezetőség, bár az elképzelhető, hogy „kisebb módosításokat” eszközölnek majd a terveken.

Vasárnap járt le a közönségszavazás határideje, és bejelentették, hogy melyik kapta a legtöbb szavazatot az önkormányzat által korábban már kiválasztott legjobb hat pályamű közül. Amint korábban már beszámoltunk róla, a váradi polgármesteri hivatal kénytelen volt visszakozni abban a tekintetben, ahogyan elképzelte a nemrég használatba adott, de máig sem befejezett Kossuth (ma Independenței) utcai többszintes mélygarázs földfelszíni tetejének beépítését.

A városháza által a nyáron kiválasztott és nyertesként kihirdetett pályázat látványtervei alapján ugyanis úgy nézett ki a neológ zsinagóga melletti kis terecske, mintha többtucatnyi akasztófát építenének oda, még ha ezek a fekete vas oszlopok eredetileg árnyékoló ponyvák tartóelemei is a tervek szerint. Mivel a népharag szintje elérte a váradi elöljáróság ingerküszöbét, úgy döntöttek, meghirdetik a „népszavazást”. Ennek eredményéről online nyilatkozatban számolt be Florin Birta, Nagyvárad polgármestere.

A közönségszavazáson a hat pályázatra összesen 9401 szavazat érkezett, ebből 3553 vokssal a Muun Concept nyerte el az első helyet, a második helyen végzett pályamű 3138 szavazatot, a harmadik pedig 1544-et kapott. Érdekes, hogy az online lezajlott szavazáson (melyek menetéről a Maszol is beszámolt az ötödik helyen végzett és mindössze 393 szavazatot gyűjtött be az a projekt, amelyet a polgármesteri hivatal korábban nyertesként hirdetett ki.

A Muun Concept tervei elkészítésében egyébként több nagyváradi tervezőmérnök is közreműködött, közöttük Pafka Ernő, az egyik legelismertebb nagyváradi műépítész. Florin Birta polgármester bejelentette, a városháza elfogadja a nagyváradiak akaratát és a közönségszavazáson legtöbb szavazatot begyűjtött projektet valósítja meg, de az elképzelhető, hogy „kisebb módosításokra” majd szükség lesz a kivitelezés érdekében.








EZT OLVASTA MÁR?

X