Átvette a szórványgyermekek számára gyűjtött adományok egy részét a Szivárvány Alapítvány
Átvette pénteken Marosvásárhelyen a magyarfülpösi szórványkollégium gyerekei számára összegyűlt adományok egy részét Ady István, az intézmény vezetője. „Az emberek nem csak adományaikat hozták el, egy kis darab a szívükből is benne volt” – jelentette ki a lelkész. December 5-ig még lehet adakozni.
Mint korábban írtuk, Ady István református lelkész szórványkollégiumot alapított a mezőségi Magyarfülpösön, ahol a környékről összegyűjtött magyar gyermekek képzett szakemberek segítségével szakszerű ellátásban, oktatásban és nevelésben részesülnek. Minden ősszel egyre többen kopogtatnak a Szivárvány Ház kapuján. Aki nem találkozik ezekkel a sorsokkal, nem is gondolná, mennyi rászoruló magyar gyermek él Erdélyben.
A Maszol kezdeményezésére, a Marosvásárhelyi Rádióval partnerségben november 10-én gyűjtés indult a folyamatosan növekvő létszámú magyarfülpösi bentlakásos kollégium, a Szivárvány Ház támogatásáért. Felhívásunk nyomán sokan adományoztak tartós élelmiszert, ruhát, cipőt a szórványintézmény lakói számára. Ady István pénteken Marosvásárhelyen járt egy kisbusszal, hogy az eddig begyűjtött adományokat a rászoruló gyerekeknek és családjaiknak elvihesse.
A református lelkész bevallása szerint kettős érzés van benne, mivel a gyerekek nem tartózkodhatnak a jelenlegi helyzet miatt a bentlakásban, másrészt pedig öröm volt látnia, hogy megmozdultak az emberek és segítettek, és ezt a Maszol felhívásának is köszönheti.
Megjegyezte: szerinte az emberek nem csak adományaikat hozták el, egy kis darab a szívükből is benne volt a csomagokban. Emlékeztetett: az adományozók valamennyire a saját családjuktól vontak meg, hogy segítsenek a gyerekeken. „Kicsit az adventre is gondolhattak, a várakozásra. Arra, hogy ha a gyermekeik, unokáik is olyan körülmények között élnének, nekik is jól fogna a segítség, hogy egy szép ünnepet tudjanak varázsolni a gyerekek számára. Örömmel néztem a ruhákat, cipőket és az adományokat, hiszen tudtam, hogy jó helyre fognak kerülni” – nyilatkozta a lelkész.
„Én nem bentlakást szerettem volna, csak magyar oktatást Fülpösön” – idézte fel a kezdeteket Ady István. Eleinte csak egy kis házat béreltek, aztán a meglévő, holland támogatással épült ingatlanon tetőteret alakítottak ki úgy, hogy bentlakásként legyen használható. Jelenleg a maximális befogadó képessége 18 fő.
A lelkész elmondta, nem tudják az összes gyereket elszállásolni. Az elérhető távolságban élő kisdiákokat elvitték reggelenként a szórványkollégiumba, és délután vagy este hazaszállították őket. Nap közben oktatást, meleg ételt biztosítottak számukra, szeretettel vették körül őket.
December 5-ig még adományozhat
A kollégium támogatására felajánlott gyerekcipőket, tartós élelmiszert, tisztálkodó-, tisztító- és fertőtlenítőszereket a következő gyűjtőpontokon adhatják át december 5-ig:
- Kolozsváron a Maszol szerkesztőségében (Sólyom utca 24/A) – hétköznaponként 10 és 17 óra között.
- Csíkszeredában az Aktív Közélet Egyesület székhelyén (Eminescu utca 2/A) – hétköznaponként 8 és 16 óra között.
- Marosvásárhelyen a Divers Egyesület székhelyén (Avram Iancu utca 29) – naponta 15 és 18 óra között.
Segítsünk mosolyt csalni a gyerekek arcára!
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni