Nagyszebenben egy héttel meghosszabbították a karantént
Egy héttel hosszabbította meg a karantént Nagyszebenben és négy további Szeben megyei településen a megyei vészhelyzeti bizottság.
A prefektusi hivatal közölte: november 27-ei ülésén úgy döntött a megyei vészhelyzeti bizottság, hogy egy héttel meghosszabbítja a kijárási tilalmat a megyeszékhely, azaz Nagyszeben, valamint Sellenberk, Nagydisznód, Nagytalmács és Mirsa településeken.
A lakhely elhagyása a fent említett településeken csak jól megindokolt esetben és felelősségvállalási nyilatkozattal engedélyezett. A munkáltató által kiállított, munkaügyben való közlekedést igazoló dokumentumnak tartalmaznia kell az alkalmazott adatait, a munkahely adatait, a betöltött feladatkört, a használt közlekedési eszköz megnevezését, az útvonalat és az időintervallumot, amely alatt az alkalmazott elhagyja lakhelyét. A munkahelyi igazolvány nem elegendő - szögezi le a prefektúra.
Szombaton és vasárnap bezárnak a nem élelmiszereket forgalmazó üzletek és a nagyáruházak, a barkácsáruházak viszont nem. December 5-én és 6-án megengedett a lakhely elhagyása, ha az a választások megszervezésének és lebonyolításának céljából, illetve szavazás céljából történik.
(A címlapkép illusztráció | Fotó: Kiss Gábor)
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni