Elkezdődtek az előkészületek a síszezonra a Brassópojánán
Megkezdődtek az előkészületek az idei síszezonra a Brassópojánán, jelentette be vasárnap a brassói polgármesteri hivatal, amely reménykedik, hogy a központi hatóságok engedélyezni fogják ezt a téli sportot a koronavírus-járvány körülményei között is.
Allen Coliban brassói polgármester tájékoztatott, hogy az elmúlt napok időjárási körülményei, a hideg idő beállta – a szombatról vasárnapra virradó éjszaka mínusz 6 Celsius-fok volt – következtében elkezdték a műhó gyártását.
„Véleményem szerint a síelés biztonságos sport a koronavírus terjedése szempontjából, főként, mert be fogjuk tartani az intézkedéseket, amelyeket a felvonót működtető céggel leszögeztünk. Mind a brassóiaknak, mind az üdülőtelep vendéglátósainak szükségük van a síszezon beindítására. Emiatt a felvonó árait is a tavalyi szinten tartottuk. Remélem, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi számunkra, hogy már december végén beindítsuk az idényt” – nyilatkozta Coliban.
A brassópojánai szállodatulajdonosok képviselői szerint a telep szállóhelyeinek felét már a múlt hónap végén lefoglalták a december elsejei minivakációra, annak ellenére, hogy nem lehet használni sem a welnessszolgáltatásokat, sem a gyerekek számára kialakított játszótereket, és a síelő idény sem kezdődött még el.
A vendéglátók szerint ugyanakkor elég nagyszámú helyet foglaltak már le a hotelekben karácsonyra és szilveszterre is.
(Címlapkép: Poiana Brasov - Facebook)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni