Árvízriadó és viharriadó az ország nagy részében


-A A+

Kedd 16 óráig sárga jelzésű árvízriadó alatt állnak az ország északi, észak-nyugati és dél-nyugati részének hidrográfiai medencéiben levő kis folyók – tájékoztat a Román Vizek Országos Hivatala.

A következő folyókra érvényes az árvízriadó: Visó, Iza, Lápos (Máramaros megye), Túr (Szatmár megye), Nagy-Szamos (Beszterce-Naszód megye), Kraszna, Berettyó, Sebes-Körös, Fekete-Körös (Szilágy, Szatmár, Bihar megye), Béga, Temes, Berzava, Temesmóra, Krassó, Néra, Cserna (Temes és Krassó-Szörény megyék), a Zsil felső folyása és mellékfolyói (Hunyad, Gorj és Mehedinţi megyék), valamint az Olt Gorj, Vâlcea és Olt megyei mellékfolyói.

A hidrológusok szerint jelentős mennyiségű víz zúdul alá a lejtőkön, felduzzadnak a patakok, megnő a vízhozam és a vízszint a folyókon, esetenként meghaladva az árvízvédelmi szintet.

Kedd reggel 3 órától sárga jelzésű árvízriadó alatt állnak a Suceava, Moldova és Beszterce (Suceava megye) hidrográfiai medencéinek kis folyói.

Kedd reggel 9 óra és szerda reggel 9 óra közötti időszakban sárga jelzésű viharriadó alatt áll minden megye, illetve a főváros is, kivéve Szatmár, Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Galac, Brăila, Tulcea és Konstanca.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X