Pályázatból újítják fel a sepsiszentgyörgyi speciális iskolát
Közel kétszáz diák tanulhat jobb körülmények között, ha megvalósul a sepsiszentgyörgyi speciális iskola 2,8 millió euró értékű korszerűsítése és átépítése, tájékoztatott kedden a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség. A projektet 1,4 millió euró vissza nem térítendő összeggel támogatják a Regionális Operatív Program révén.
A tanintézet jelenleg két helyszínen, Sepsiszentgyörgyön és Oltszemen működik, a tervek szerint ezt összevonják a háromszéki megyeszékhelyre, ezért szükség van az épület bővítésére és korszerűsítésére. A projekt kivitelezésének határideje 2023. október 1. Az iskola külső-belső teljes felújítására sor kerül, a munkálatok befejezése után egy korszerű, 21. századi tanintézet áll majd a sajátos nevelési igényű gyerekek rendelkezésére, mondta Tamás Sándor a pályázó Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Rámutatott, nagy szükség van a pályázati támogatásra, hiszen az 1984 óta működő speciális iskolát utoljára 15 évvel ezelőtt tatarozták. A tervezővel közösen úgy döntöttek, húznak egy újabb emeletet, és sporttermet is építenek az épület mellé. A tervek szerint a felújított iskolában a tantermek mellett különböző rendelőket – logopédiai, pszichológiai, kinoterápiás kabinetet – rendeznek be, gyógytornára alkalmas terem is lesz. Az akadálymentesítés részeként felvonót szerelnek az új épületszárnyba, amelynek alagsorába garázs, a földszintjén konyha és étkező kap helyet.
A pályázat részeként 267 oktatási berendezést vásárolnak, amely a speciális igényű gyerekek tanítását, fejlesztését segíti. A Kovászna megyei önkormányzat megoldást kell találjon arra, hogy a teljes felújítás, átépítés ideje alatt a tanintézetben tanuló közel kétszáz diák hol jár majd iskolába.
Simion Cretu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója rámutatott, a régióban az oktatási infrastruktúra felújítására 66 projektet finanszíroznak, összesen 400 millió lej értékben, ehhez hozzáadódik további 200 millió lej, amit a tanintézetek hőszigetelésére, az energetikai hatékonyságuk növelésére fordítanak. Európai alapok felhasználásával a térségben több mint tízezer diáknak biztosítanak jobb körülményeket az oktatásban, szögezte le az igazgató.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni