Ekkor lenne biztonságos újranyitni az iskolákat az oltáskampány koordinátora szerint
Valeriu Gheorghiță hangsúlyozta: a gyermekeknél jellemzően nem okoz súlyos betegséget a koronavírus-fertőzés, a gond azzal van, hogy ha elkapják a vírust, tünetmentesen másokat megfertőzhetnek.
Az oltási kampány lebonyolításával megbízott országos bizottság elnöke a Digi24 műsorában beszélt arról, meglátása szerint mikor lenne biztonságos újranyitni a tanintézményeket.
Elmondta, a gyermekek jellemzően tünetmentesen átvészelik a koronavírus-fertőzést, ám másokat ez idő alatt megfertőzhetnek. Ezért meglátása szerint akkor lehetne biztonságos körülmények között visszaengedni a tanulókat az iskolapadokba, ha a körülöttük lévő kockázati csoportokat – pedagógusokat, idős személyeket – beoltották koronavírus ellen.
Valeriu Gheorghiță szerint a romániai oltáskampány március végén, április elején jut el oda, hogy ezeket a kockázati csoportokat immunizálták, tehát az iskolákat ekkor lenne biztonságos újranyitni, érvelt. A pedagógusok és idős személyek beoltására a második szakaszban fog sor kerülni, az első szakaszban a fertőzés veszélyének kitett egészségügyi személyzetet immunizálják.
Az oltáskampány koordinátora hozzátette: a kisiskolások esetében a tanítás ellenőrzött, jól szervezett közegben zajlott, a megfertőződés kockázata az iskolán kívüli helyzetekben volt magas – például tömegközlekedés, parkok.
(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni