Mikor menjenek kórházba az otthoni elkülönítésben lévő koronavírus-fertőzöttek?
A házi karanténban lévő koronavírus-fertőzöttek elhúzódó magas láz, légszomj, köhögési rohamok, levertség esetén mindenképpen kérjenek orvosi segítséget és menjenek kórházba, hívta fel az érintettek figyelmét András Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere portálunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt időszakban több olyan koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható elhalálozás is történt, amikor a házi karanténban lévő beteg állapota súlyosbodott, de nagyon későn került kórházba, legtöbb esetben egyenesen az intenzív terápiás osztályra, ám életét már nem sikerült megmenteni.
András Nagy Róbert szerdai online sajtótájékoztatóján elmondta, a fertőzéskezelési protokoll szerint a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek házi karanténban maradhatnak, ám ha állapotuk súlyosbodik, hívjanak mentőt, amely kórházba szállítja őket, ahol szakorvos vizsgálja meg és dönt a szükséges kezelésről vagy kórházba utalásról.
Fontos viszont, hogy ne utolsó pillanatban kérjenek orvosi segítséget. A kórházmenedzser szerint akkor indokolt kórházba menni, ha a koronavírus-fertőzött huzamosabb ideig, több napon át magas lázzal küzd, elhúzódik a levertsége, akár a beszéd is fáradékonyságot okoz számára, ha súlyosbodik a köhögése, 5-10 perces köhögési rohamai vannak, illetve a betegnek légszomja van.
Megugorhat a fertőzések száma, ha ünnepekkor ellazulunk
Bár nem végeznek kevesebb koronavírus-tesztet, csökkenőben van a sepsiszentgyörgyi kórházban ellátott fertőzöttek száma, mutatott rá András Nagy Róbert, aki szerint jelenleg 37 koronavírus-fertőzöttet és 5 fertőzésgyanús személyt ápolnak a kórházban közepes vagy súlyos állapotban. A fertőzöttek közül 7-en vannak az intenzív terápiás osztályon kritikus állapotban. Az elmúlt egy hétben 25 fertőzöttet gyógyultan hazaengedtek, illetve hatan elhunytak. Az 55 és 85 év közötti fertőzötteknek mind volt valamilyen társult betegsége is.
András Nagy Róbert szerint az elmúlt időszakban folyamatosan jelentkeztek a kórházban olyanok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből, ám utólag is légzési nehézségekre panaszkodnak, ezt nevezik posztcovid-szindrómának. Mivel a fertőzéssel járó súlyos tüdőgyulladás károsítja a tüdőszövetet, előfordul a légszomj, amit a kórházban oxigénterápiával kezelnek. A kórházigazgató szerint december végéig várható, hogy posztcovid-szindrómával több beteg is visszatér a kórházba, mivel novemberben nagyszámú koronavírus fertőzött volt Háromszéken.
András Nagy Róbert visszafogott, szűk körű ünneplésre kéri a lakosságot, annak elkerülése érdekében, hogy karácsony és szilveszter után ismét megugorjon a fertőzöttek száma. Rámutatott, nagyban függ a lakosságtól az, hogy Sepsiszentgyörgyön ne kelljen ismét szigorítani a korlátozó intézkedéseket. De az emberek hozzáállásától függ az is, hogy újraindulhatnak-e az iskolák és óvodák.
A kórházigazgató szerint aggodalomra ad okot, hogy karácsony előtt tömve vannak a bevásárló központok, illetve egyesek nagy karácsonyi ünnepségre és tömeges szilveszteri mulatságra készülnek.
Az ilyenkor szokásosnál kevesebb az influenzás megbetegedés
András Nagy Róbert a Maszol érdeklődésére elmondta: van, de nem számottevő az influenzás betegek száma a sepsiszentgyörgyi kórházban. Bár a tünetek hasonlóak, az influenzának kisebb a lappangási ideje, így pár nap alatt tünetet produkál a fertőzött, míg a koronavírus-fertőzés esetében a lappangási idő akár 14 nap is lehet. Magyarázata szerint kizárólag PCR-teszt elvégzésével különböztethető meg az influenza és a koronavírus fertőzés.
A kórházigazgató szerint a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében bevezetett kötelező maszkviselés, távolságtartás, kézmosás mind hozzájárul ahhoz, hogy az ilyenkor szokásosnál kisebb legyen az influenzás megbetegedésének száma is, hiszen ezek az óvintézkedések minden cseppfertőzéssel terjedő vírus esetében hatékonyak.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni