Felére csökkent a karácsonykor elkövetett bűncselekmények száma
A tavalyi év ugyanezen időszakához képest kevesebb bűncselekmény történt idén karácsonykor, és különösen súlyos eseményt egyáltalán nem regisztrált a rendőrség ezekben a napokban - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
A szóvivő elmondta: a karácsonyi időszakra idén négyezerrel több belügyi alkalmazottat vezényeltek ki terepre, mint tavaly - összesen több mint 25 ezret. Erre a közbiztonság felügyelete mellett a járványügyi óvintézkedések betartásának ellenőrzése végett is szükség volt. Különlegesen súlyos esemény nem történt, és folytatódik a bűncselekmények csökkenő tendenciája: karácsony másodnapján például feleannyi bűncselekmény történt, mint a tavalyi év ugyanezen napján.
A belügyminisztérium adatai szerint szombaton, december 26-án 109 elkövetőt értek tetten, akik 112 bűncselekményt követtek el. Kilenc körözött személyt sikerült elfogniuk a hatóságoknak.
A koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedések betartásával kapcsolatban 77 000 személyt, 3800 céget, 143 személyszállító céget, 2600 vendéglőt és étkezdét érintő ellenőrzés-sorozatot végeztek a hatóságok. Négyezernél is több bírságot osztottak ki, összesen több mint 835 000 lej értékben. A legtöbb bírságot - 3060-at - a védőmaszk hiánya miatt szabtak ki. 32 esetben a fizikai távolság betartására, 11 esetben az elkülönülésre vagy karanténra, 963 esetben pedig a kijárási tilalomra vonatkozó intézkedések áthágása miatt bírságoltak a rendőrök. 14 személy ellen a betegségek visszaszorításának meghiúsítása miatt indult eljárás.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni