III. Ditrói Lovasnap: lovak, jövő, magyarság


-A A+

Harmadízben szervezett lovasnapot Gyergyóditróban a nagyközség önkormányzata és a Krigel Sport Klub vasárnap. A rangos és látványos rendezvény résztvevőit Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete köszöntötte, Hargita Megye Tanácsát Bende Sándor megyei tanácsos képviselte.

Bajkó Tibor Krigel-elnök felvezetőjében hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsa szerepét a térség lovassportjának fellendítésében, mint mondta, szinte nincs olyan település a megyében, amelyet e téren ne támogatott volna pályázati úton.

A III. Ditrói Lovasnapon a megyei önkormányzatot Bende Sándor megyei tanácsos képviselte, aki Puskás Elemér ditrói polgármesterrel közösen köszöntötte Magyarország helyszínre érkező nagykövetét, Füzes Oszkárt.

Füzes Oszkár, Magyarország nevében mondott köszöntőbeszédében „szentimentális nyilatkozatot” tett, hiszen, körülnézve a hegyek keretezte tájon, úgy érzi, ez itt a világ talán egyik legszebb helye, és úgy érzi magát, mintha egy mesekönyv legszebb oldalán állna, csak ez itt a való. A lovakról – mint megjegyezte, Széchenyi azonos című műve óta: „a lovakrúl” – szólván jelezte: ezekről a nemes állatokról akkor beszélünk, amikor jövőt tervezünk, „jövőt, amelyben szépen, nyugodtan, természetes módon magyarok lehetünk, ehhez nem kell senkinek az engedélye, a jóindulata vagy a hozzájárulása; ez nyilvánvaló, egyértelmű jogunk”. A nagykövet gratulált Gyergyóditró polgármesterének és a szervezőknek a gazdag rendezvényhez.

A Krigel Sport Klub eredményei az egész megyében a lovassportok hírnevét öregbítik: a klub részéről a Szlovákiában augusztus végén megrendezendő világbajnokságra 3 + 1  fogat utazhat ki (csapatban három, egyéni indulóként pedig egy), a hosszú gyergyói tél által inspiráltan pedig Bajkó Tibor a középtávú célként egy fedeles lovarda tervezését, megépítését tűzte ki, a Krigel versenyzőinek felkészülése érdekében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X