AI: Románia megtagadja az emberi lakhatás jogát is a romáktól


-A A+

A román hatóságok teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a roma közösség több ezer tagjának az emberi lakhatáshoz fűződő jogát - áll az Amnesty International által kedden Londonban ismertetett átfogó elemzésben, amely lakóhelyükről kitelepített romániai roma családok sorsát dolgozza fel.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 64 oldalas tanulmánya szerint 2010 decemberében a kolozsvári hatóságok a város főleg romák lakta részében egy teljes negyed lakosságát kitelepítették, egy napot hagyva a lakóknak személyes vagyontárgyaik összepakolására. A nagy többség lakóhelyét egy olyan külvárosi - eddig is "roma gettó" néven emlegetett - ipari körzetben jelölték ki, ahol korábban vegyi hulladéklerakó működött.

A családok némelyikének egy-egy 16-18 négyzetméteres szobát utaltak ki, közös mosdóhelyiséggel, amelyben csak hideg vezetékes víz van. Más családok ugyanakkor fedél nélkül maradtak, és saját maguk voltak kénytelenek valamilyen hevenyészett menedéket összebarkácsolni, ám mivel ezekhez nincs építési engedélyük, további kitoloncolás veszélyével kénytelenek szembenézni - áll az Amnesty International keddi tanulmányában.

A jelentés szerint az utóbbi időszakban hasonló tömeges, esetenként több száz embert érintő kitelepítések történtek Nagybányán, illetve Piatra Neamţ-on is.

"A XXI. század Romániájában azt látjuk, hogy a szegénységi küszöbön, vagy az alatt élő, sebezhető embereket száműznek szándékosan a társadalomból" - áll az Amnesty International beszámolójában, amely szerint a lakhatási jogot szabályozó jelenlegi romániai törvények messze elmaradnak a román kormány által is elfogadott nemzetközi normáktól.

A szervezet szerint a törvényi hiányosságok lehetőséget teremtenek a helyi hatóságok számára régóta megtelepedett roma közösségek teljes felszámolására és áttelepítésére olyan körzetekbe, amelyekben nem biztosíthatók megfelelő lakáskörülmények. A román hatóságok "a belső területek városrehabilitációjának ürügyével távolítják el a roma közösségeket a helyi lakosság látóteréből" - fogalmaz a tanulmány.

Az Amnesty International szerint ez a hatósági eljárás törvényellenes és elfogadhatatlan, emberéleteket dönt romba, és értelmetlenné teszi a roma felzárkóztatási programokat. A román kormánynak sürgősen be kell szüntetnie e törvénysértéseket, hatalmi jogköreinél fogva köteleznie kell a helyi hatóságokat a lakhatáshoz fűződő jogok mindenkit érintő biztosítására és a kényszerkitelepítések leállítására - áll az emberi jogi szervezet kedden Londonban ismertetett tanulmányában.








EZT OLVASTA MÁR?

X