A nagyváradi magyarok tiltakoznak, mert az olaszi parkból Mihai Viteazul lesz


-A A+

A nagyváradi magyar közösség képviselői rendkívül aggályosnak tartják, hogy a nagyváradi helyi tanács az RMDSZ-frakció ellenszavazataival eldöntötte: a Várad-Olaszi parkot Mihai Viteazulra keresztelik át. 

A római katolikus püspökség, mint a szóban forgó terület társtulajdonosa, tiltakozik a döntés ellen és közleményt bocsátott ki az ügyben. Böcskei László római katolikus megyés püspök szerint ez a döntés  súlyosan sérti a kollektív emlékezetet, hisz egy, a város történelmétől és hagyományától idegen elnevezést alkalmaz egy történelmi közterület megnevezésére.

A tiltakozás nem csak az átnevezéssel, hanem az önkormányzat gyakorlatával is kapcsolatos, mivel a városi önkormányzat a civil csoportosulások, a szóban forgó területen tulajdonjoggal bíró történelmi egyházak megkérdezése nélkül, önkényesen döntött ebben az ügyben, amely nyilvánvalóan szélesebb körű konzultációt igényelt volna - olvasható a közleményben.

A szóban forgó terület soha nem képezte teljes egészében a római katolikus egyház tulajdonát. Amikor azonban a kommunista rendszer idején a temetőt felszámolták, az itt nyugvó katolikus hívek és neves személyiségek földi maradványait más nyughelyekre szállították át. Majd egy területcsere révén a kialakított park egy része a római katolikus egyház tulajdonába került. Ezen a területen jelenleg az egyházmegyei Caritas létesítménye működik, illetve egy fennmaradó rész az önkormányzat kérésére parkrendezési célból a város használatára lett bocsátva. 

Erre való tekintettel tartja illőnek és szükségesnek az egyház a konzultációt az átnevezés ügyében, viszont ilyen irányú megkeresés nem történt, a városvezetés nem kérdezte meg a telektulajdonosokat. 

„A társadalmi, kulturális és morális válság egyik oka az egyén identitásának krízise, a történeti folytonosság erőszakos megtörése. Ezért a római katolikus egyház továbbra is kéri és sürgeti városunk vezetőségét, hogy vegye figyelembe a helyi közösség szándékát és a fent jelzett határozattal kapcsolatban kifejezett nemtetszését. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben városunk kollektív emlékezetét, beleértve a város arculatát meghatározó történelmi közterületneveket, hiszen ezek is gazdagítják Nagyvárad egész közösségét” – olvasható a püspöki levélben. 

Csűry István, a Királyhágómelléki Refotmátus Egyházkerület püspöke is felháborítónak tartja azt, hogy Mihály vajdáról nevezték el a parkot, ráadásul úgy, hogy meg sem kérdezték az érintetteket, vagyis a helyi közösséget, elárulta: „Én soha nem fogom Mihálynak nevezni a parkot, legfeljebb Csokonainak, ha már Vitéz Mihály" – jelentette ki.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint rossz döntést hozott a váradi önkormányzat. Az RMDSZ álláspontja szerint a magyar közösség elvárásainak az felelne meg a leginkább, ha megtartanák a történelmi elnevezését a várad-olaszi parknak.

Fleisz János történész, egyetemi oktató az Olaszi park átkeresztelésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az egykori temetőnek már van történelmi elnevezése, melyre a döntéshozóknak tekintettel kellett volna lenniük. Ráadásul nem szokás felülírni teljesen idegen elnevezésekkel a régieket, olyanokkal, melyek nem a város szellemiségét tükrözik. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X