Kézdialmás: új iskola a magyar gyerekeknek


-A A+

Öt éves munka után a hétvégén avatták a  P. Kelemen Didák iskola új épületét Kézdialmáson. Az ünnepségen közel kétszáz vendég és meghívott, megyei és helyi elöljárók mellett Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is részt vett.

A felső-háromszéki település diákjai ősszel már a korszerű intézményben kezdhetik meg a tanévet.

„Ha elődeink iskolát építettek Kézdialmásnak, azért tették, mert tudták, hogy itt van jövő. Aki épületet emel, az közösséget épít" – fogalmazott ünnepi beszédében Molnár István, Kézdialmás polgármestere.

Bár a beiskolázottak száma csökkent valamelyest az elmúlt évek során, a polgármester úgy véli, ez a probléma néhány tanév alatt megoldódik, mivel a közösségben nőtt a születések száma.iskola.kezdialmas

Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében rávilágított arra, hogy a közös magyar érdekek megvalósítása, a közösségépítés csak összefogás által lehetséges.

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyarság erdélyi megmaradásához szükség van arra, hogy a nehézségek ellenére is fejlődjenek a magyarlakta vidékek.

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kiemelte: P. Kelemen Didák mint, ahogy Körösi Csoma Sándor a vidék nagy szülötte nemcsak szűkebb hazájukért munkálkodtak.

"A tudomány nem ismer határokat, székelyföld akkor lesz erős, ha túl látunk a hegyeken, vidékeken" – tette hozzá Sógor.

{loadposition kmn}

Keresztély Irma a Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetője hangsúlyozta: a munkálatok hossza próbára tette a diákokat és a tantestületet egyaránt, hiszen az elmúlt öt év során mostoha körülmények közt zajlott az oktatás.

A főtanfelügyelő szerint, az új iskola pozitív módon határozza meg a település további jövőjét.

Az épület két óvodai csoport és kilenc iskolás osztály befogadására alkalmas, továbbá zuhanyzókkal, étkezdével és szabvány-konyhával, valamint könyvtárszobával is ellátták.

Az ünnepi eseményen Tamás Károly az iskola igazgatója Kézdialmás magyarországi testvértelepüléseinek ajándékát is átvehette, így az intézmény projektorral és különböző sportszerekkel gazdagodott.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X