Tíz százalékkal jobb arányban diplomáztak Háromszéken
A háromszéki érettségiző diákok 42,74 százalékának sikerült diplomát szereznie az idei első vizsgafordulón, tájékoztatta lapunkat Keresztély Irma főtanfelügyelő, aki szerint ez az átmenési arány 10 százalékkal jobb, mint a tavalyi. Az érettségi eredmények azonban nem azért javultak, mert a végzősök többet tanultak volna, hanem egyrészt mert már az iskolákban „megszűrték” a felkészületleneket, akik megbuktak különböző tantárgyakból, illetve sok diák nem is jelentkezett az érettségin, mert nem érezte felkészültnek magát. Az idei jobb eredmény annak is köszönhető, hogy egyes tantárgyakból, például matematikából, differenciált tételeket adtak az elméleti, a szakiskolák és a művészeti szakok végzőseinek.
Keresztély Irma rámutatott: Kovászna megyében 1945 tanuló járt 12. vagy 13. osztályba, de csak 1572 diákot zártak le, vagyis a végzősök 20 százaléka, szám szerint 417 fiatal nem iratkozhatott be az érettségire, emellett 187 végzős döntött úgy, hogy nem elég felkészült, és nem vett részt az első vizsgaszesszión.
Akárcsak az elmúlt esztendőkben, az idei érettségin is az elméleti líceumok végzősei értek el jobb eredményeket, míg a szakiskolák illetve a zene, sport, felekezeti és pedagógiai osztályok végzősei rontották az átlagot. Kovászna megyében az elméleti osztályok végzőseinek 63,76 százaléka szerzett diplomát, míg a szaklíceumi végzősök csupán 15,13 százalékának sikerült a vizsgája, mondta Keresztély Irma, aki szerint Háromszéken mindössze 5 elméleti líceum van, így ezek végzősei nem tudtak annyit javítani az átlagon, hogy az ország más megyéjéhez hasonló javulást lehessen felmutatni.
Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium végzősei teljesítettek legjobban, 94,35 százaléka szerzett diplomát. Ez az iskola nagyon „összekapta magát”, hiszen két éve 60 százalék alatt volt az átmenési arány, és az a veszély fenyegette, hogy elveszíti a főgimnázium státusát, mondta Keresztély Irma. A második a Székely Mikó Kollégium, ahol 85,06 százalék az átmenési arány, harmadik pedig a Mikes Kelemen líceum 82,35 százalékkal. Ezzel szemben Kovászna megye leggyengébben teljesítő iskolája a kézdivásárhelyi Apor Péter, ahol a végzősök 11,50 százaléka kapott átmenő jegyet, ezt követi a Nicolae Bălcescu líceum 12,50 százalékkal, és a Gábor Áron líceum 15,25 százalékkal. A többi iskola végzőseinek 20-30 százaléka szerzett diplomát.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő hozzátette: idén a román nyelv és irodalom vizsga bizonyult a legnehezebbnek, hiszen a román tagozatok végzősei 54,53 százaléka átmenő jegyet kapott ebből a tantárgyból, míg a magyar tagozatok végzőseinek alig 37 százaléka ment át románból. „Évek óta hangoztatjuk, hogy a kisebbségi tanulók számára változtatni kell a román nyelvoktatás módszertanán és a tananyag tartalmán”, mutatott rá Keresztély Irma, aki szerint bár az oktatási törvény előírja a román nyelv különleges módszerrel való oktatását első osztálytól tizenkettedikig, ez csak az elemi osztályokban működik. A főtanfelügyelő szerint a másik probléma a román tanárok minősége, amit a következő időszakban sürgősen rendezni kell. A következő tanévben a tanfelügyelőség szakemberei nagyon sok, előre be nem jelentett ellenőrzésre érkeznek román órákra, jelentette be Keresztély Irma, aki leszögezte: nem szeretnének „oktatási rendőrséggé” válni, viszont van eset, amikor egy külső személynek kell rámutatnia a problémára, mivel előfordulhat, hogy a tanári gárda nem zárja ki köreiből a gyengébb pedagógusokat, viszont az iskolának érdeke, hogy azonosítsa a problémákat.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni