Egyre több a rablótámadás Háromszéken


-A A+

Háromszéken növekszik a rablótámadások száma. Ez egyelőre azonban nem vált jelenséggé – állapította meg kedden Eduard Zamfir. A Kovászna megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának szakembere szerint idén az első félévben 10 rablótámadás történt a megyében, ez héttel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A rendőrtiszt tájékoztatása szerint az idei rablótámadások közül hetet városon, hármat vidéken követtek el. A rablók többnyire asszonyokra támadnak, kicsavarják kezükből a táskájukat, mobiltelefonjaikat vagy leszakítják ékszereiket. Négy támadást az utcán, hármat a lépcsőházakban, kettőt lakásban egyet pedig magánház udvarán követtek el. A rablók általában 15 és 23 óra között tevékenykednek, mondta Eduard Zamfir, aki szerint a háromszéki rendőrség júliusban és augusztusban megelőző kampányt szervez, amelyek során arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogy miként kell védekezni a rablók ellen.

Azt tanácsolják, hogy az utcán ne használják mobiltelefonjaikat, a kézitáskát viseljék a vállukon, és karjukkal védjék azt, legyenek elővigyázatosak az idegenekkel, tartsanak távolságot azokkal szemben, akik leszólítják az utcán, ha észlelik, hogy követi valaki, keressenek forgalmas útszakaszt vagy térjenek be egy üzletbe, és kérjék a rendőrség segítségét. Ugyanakkor azt javasolják, hogy kerüljék a sötét utcákat és köztereket, ha a település félreeső részében laknak járjanak csoportosan. A rendőrtiszt szerint ha valaki rablótámadás áldozatává vált, ne álljon ellen, viszont jegyezze meg támadója személyleírását, és riassza a rendőrséget a 112-es ingyenes hívószámon. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X