Magyar nőként Erdélyben: kisebbség a négyzeten


-A A+

Szeptemberre tervezik az RMDSZ nőszervezetének országos alakuló küldöttgyűlését – jelentették be csütörtökön, Kolozsváron az országos kezdeményező bizottság tagjai. Az alakulat fő célkitűzései között a közéletben való magasabb arányú részvétel, a nőket foglalkoztató problémák előtérbe helyezése, a család védelme szerepel.

„Kisebbség a négyzeten” – így jellemezte Biró Rozália az erdélyi magyar nők helyzetét. A kolozsvári sajtótájékoztatón Nagyvárad egykori alpolgármestere felsorolt néhány számadatot,  amelyek a nők szervezetbe tömörülésének szükségességét húzzák alá:

Az RMDSZ 28 területi elnöke közül mindössze 4 került ki a szebbik nem képviselői közül; az RMDSZ-es polgármesterek mindössze 1,97%-a nő (ez 4 női polgármestert jelent); egyetlen hölgy jutott megyei tanács alelnöki székébe, a parlamenti RMDSZ-frakcióba pedig szintén egy nő került be, noha a jelöltek listáján 84 hölgy szerepelt. 12 női megyei tanácsosa van a szövetségnek (az összes RMDSZ-es megyei tanácsos 13,6 százaléka nő), a helyi tanácsokban a nők aránya 12,35%, 252 önkormányzati képviselővel.

“Ez azt jelenti, hogy volt szándék és óhaj a közéleti szerepvállalásra, de nem kaptak olyan helyet a jelöltlistákon, hogy valós esélyük legyen bekerülni a parlamentbe” – állapította meg Biró Rozália.

Mint ismeretes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 11. Kongresszusán elfogadott alapszabályzat  értelmében megalakul a Nők Szervezete, amely kiemelten foglalkozik a sajátosan nőket érintő problémákkal, a szervezetben tevékenykedő hölgyek szerepvállalásának megerősítésével, valamint tevékenyen részt vesz a magyar közösség életében. Az RMDSZ Szövetségi elnökének határozata értelmében a területi szervezetek megalakulásának folyamatát egy kezdeményező bizottság segíti, amelynek tagjai az RMDSZ már meglevő struktúráiból delegált hölgyek.

A kezdeményező bizottság tagjai: a szövetségi elnöki hivatal részéről Nagy Emese tanácsos, Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára, az SZKT megbízásából Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap osztályvezetője, a parlamenti frakció képviseletében Biró Rozália szenátor, az Országos Önkormányzati Tanács részéről Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna, valamint Hegedüs Csilla kulturális főtitkár-helyettes, Takács Aranka MIÉRT-elnökségi tag és Vida Noémi, a Nők a Nőkért platform képviselője, az RMDSZ nagybányai területi szervezetének elnöke.

Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap osztályvezetője elmondta: április-májusban „Nők az RMDSZ-ben” címmel közvélemény-kutatást tartottak a nőket leginkább foglalkoztató problémák feltérképezésére. Ebből kiderült, hogy a hölgyek olyan területeken szeretnének segítséget nyújtani és kapni, amely feladatok a hétköznapi életben, civilként is rájuk hárulnak: az idősek segítése, a jótékonysági akciók, az egészséges életmód, az esélyegyenlőség, az egyedül élő vagy gyermekeiket egyedül nevelő nők helyzetének javítása, az otthon végezhető munkalehetőségek foglalkoztatják őket. Ez a felmérés lett az alapja a női szervezet megalakulását eldöntő kongresszusi határozatnak.

Az első területi szervezet Besztercén alakult meg, június 15-én. A következő hónapokban az RMDSZ valamennyi (szám szerint 28) területi szervezete keretében létre kell jönnie a női szervezetnek is, ezek a szeptember végi alakuló közgyűlésre 6-6 tagot delegálnak majd.

„Az országos alakuló küldöttgyűlés lesz a kapcsolatépítések első momentuma is” – mondta Hegedüs Csilla főtitkár-helyettes. – „Fel akarjuk venni a kapcsolatot úgy a romániai, mint a magyarországi pártok női szervezeteivel, de azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Európai Néppárt, illetve más európai formációk női platformjaival együtt dolgozzunk.”

A szeptember végi küldöttgyűlésen fogják megválasztani az országos elnökséget, és ekkor fogadják el a szervezet programját is.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) áprilisban létrejött női kabinetje szorosan együttműködik majd az RMDSZ nőszervezetével, mondta el Takács Aranka. „Már készülünk egy stratégiai program kidolgozásával, amelyben olyan kérdéseket érintünk, mint a családtervezés, munkahelyteremtés, esélyegyenlőség”, tette hozzá.

Az, hogy csak most alakul meg az RMDSZ nőszervezete, távolról sem jelenti, hogy a szebbik nem képviselői eddig nem dolgoztak – mondták a kezdeményező bizottság tagjai. Dolgoztak, csak nem voltak előtérben. A hölgyek szervezete az ő „reflektorfénybe” kerülésüket is jelenti, vélekedett az egyetlen RMDSZ-es női szenátor, Biró Rozália. „A tanácsosi feladatokat például nagyon sokszor nők látják el, következésképpen megvan a képzettségük és a közéleti szerepvállalásra vonatkozó szándékuk is” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a „Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll” aranymondást parafrazálta: „Minden sikeres nő mögött egy erős csapat áll.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy az a kevés nő, akik vezetői tisztséget kaptak, mind helytálltak. „Nagyon erős szűrőn mentek át a hölgyek, mire vezető pozíciókba kerültek” – mondta Horváth Anna.

A kezdeményező bizottság tagjai leszögezték, tiszteletbeli tagként nagyon szívesen fogadják alakulatukba a férfiakat is, feltéve, ha „sokat fognak dolgozni a nők érdekeiért”.

„Szeretném tisztázni, hogy nem csak az RMDSZ-tag vagy RMDSZ-közeli hölgyek érdekeit fogjuk képviselni, hanem minden romániai magyar nőét” – jegyezte meg Biró Rozália. – „Éppen ezért nyitottak vagyunk a civil női szervezetekkel való együttműködésre is.”

 








EZT OLVASTA MÁR?

X