Nemzetközi figyelemnek örvend az "Igen, tessék!" mozgalom


-A A+

Egy éves az „Igen, tessék!", a civil kezdeményezésű mozgalom ez idő alatt jelentős belföldi és nemzetközi népszerűségre tett szert.

A program elindítói, köztük Horváth Anna alpolgármester, a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedden sajtótájékoztatón értékelték az egy év alatt elért eredményeket.

horvathannaAz alpolgármester elmondta: a Kolozsváron elindított mozgalom rövid idő alatt más erdélyi városokban is elterjedt, ami egyértelmű pozitívum, annál is inkább, hogy a magánszférából érkező partnerek kedvező fogadtatásban részesítették a kezdeményezést.

Az eseményen elhangzott: egyik legfontosabb megvalósításuk az, hogy az „Igen, tessék!" nemzetközileg is ismertté vált.

Olyan brüsszeli és strasbourgi székhelyű uniós szervezetek tartják számon a kolozsvári mozgalmat, amelyek rendszeresen figyelemmel követik azt, hogy a Kisebbségi és regionális nyelvek Európai Chartájában szereplő előírásokat betartják-e az érintett uniós tagállamokban, így Romániában is.

{loadposition kmn}

Horváth Anna végezetül úgy fogalmazott: ez a mozgalom eszköz kell legyen annak érdekében, hogy az erdélyi magyar közösség érvényesítse mindazokat a nyelvhasználattal kapcsolatos jogokat, amelyeket az Európai Charta előír.

Az alpolgármester szerint a közeljövőben az RMDSZ-nek is ez lesz az egyik legfontosabb célkitűzése a közösségi érdekképviselet terén.

Részletesebb információk az „Igen, tessék!" mozgalomról itt olvashatók.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X