Rendkívül sikeres volt a Caritas idei önkéntes tábora


-A A+

Egy közel 100 fős önkéntes csapatnak sikerült a nyárádszeredai iskolát és óvodát átköltöztetni múlt héten az új épületbe a gyulafehérvári Caritas szervezetnek köszönhetően, akik idén is megszervezték önkéntes táborukat. A tábor szervezésébe aktívan bekapcsolódott a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet is.

A táborlakók a helyi közösség fiataljaival és mesterembereivel összefogva igyekeztek szebbé tenni a települést és tartalmasabbá tenni a helyi közösség életét, a tábor ideje alatt megvalósuló fizikai és közösségépítő tevékenységek által.  Mindezek mellett a tábor kitűnő lehetőség volt, hogy a különböző településeken önkéntes munkát végző fiatalok és örök fiatalok találkozhassanak, megismerjék egymást, megosszák tapasztalataikat.

A hét folyamán a régi iskolaépület leendő tornatermének padlózatát felszedték, a falakat letakarították a budai földtől és az iskola cserepeit átforgatták, kijavították a tetőzeten található apróbb hibákat. Az önkéntesek és a helyi fiatalok összefogásával sikerült az andrásfalvi temető takarítása, a gazzal benőtt részek rendbetétele. A Szentannán készülő ravatalozó tetőzete felújításra szorult, a csapat fáradságos munka során ezt a problémát is megoldotta.

A Nyárádszeredához tartozó, de távol eső székelybői kultúrotthonba is ellátogatott egy kis csapat, ahol a színpad bontásában segédkeztek, de az udvaron található fák törzsének meszelésével és a művelődési ház kapujának újrafestésével is igyekeztek szebbé tenni a festői környezetben elterülő kis települést.  Két nap alatt sikerült a Kistérségi Társulás székhelyén egy parkot kialakítani. A már kopott, rozsdamarta hídkorlátokat lecsiszolták és újrafestették.

Az utolsó munkanapon még jutott idő, hogy a nyárádszeredai ravatalozónál található haranglábat újrafesse egy lelkes csapat, ez idő alatt a fiúk egy része összegyűjtötte a kidobásra váró elektronikai hulladékot és foszlott, használt ruhákat a helyi lakosoktól.

A legfiatalabbaknak szánt gyerekprogram is nagy sikernek örvendett, az önkéntesek öt napon keresztül, naponta 80-100 gyereknek biztosítottak színes programot, az utolsó napon a szülőknek is bemutattak egy rögtönzött kis műsort a hét során tanultakból.

A táborlakok délutánonként se unatkoztak, volt móka és szórakozás, tartalmas előadások és színes programok. Minden délután működött a társasjáték terem, a csendes sarok, a klub-teázó, voltak sporttevékenységek, de nagy sikert aratott Nemes Gyula helytörténeti előadása is.

Csütörtök délután került sor a kiérdemelt pihenésre, amikor a résztvevők a bözödi tó partján pihenhettek, energiát gyűjtöttek a hátralevő munkanapokra. Az esti szórakozást minden nap más formában biztosították a szervezők, volt táncház, filmszínház, fergeteges buli, tábortűz és egy különleges esti  beszélgetések is. 

A tábor megvalósulását nagymértékben segítette és támogatta a Nyárádszereda Polgármesteri Hivatala, de az önkéntesek munkáját felkarolva a tábor kiadásainak egy részét magára vállalta Székelyudvarhely Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X