Miért nem magánügy a diákok vizsgaeredménye?


-A A+

A legtöbb nyugat-európai országtól eltérően Romániában a nyolcadik osztályt elvégzett tanulók tanulmányi átlaga és képességvizsgáinak eredményei, akárcsak az érettségin kapott osztályzatok vagy a tantárgyversenyen elért teljesítmény nyilvánosak: bárki számára elérhetőek az iskolák hirdetőtábláin vagy a világhálón.

A szülők hozzájárulását eddig soha senki nem kérte ahhoz, hogy ezeket az eredményeket az oktatási tárca és a tanintézmények kiszolgáltassák. Pedig akadnak köztük olyanok, akik szerint ez az eljárás halmozott jogsértéséket von maga után a romániai oktatási rendszerben.

Magyarországon is titkos. Az országos képességvizsgáló felmérések, az általános iskolai tanulmányi átlaga és a gimnáziumi záróvizsga, az érettségi eredmények adatvédelmi rendelkezések hatálya alá esnek a legtöbb uniós államban, így Magyarországon is. A magyar közoktatási rendszer lehetővé teszi, hogy a vizsgázók megtekintsék az eredményeket, de csak jelszavas bejelentkezés alapján – magyarázta lapunknak Deákné Kónyi Anetta magyarországi pedagógus. Mint elmondta, a szülők az iskolába történő beiratkozásnál kapnak egy jelszót gyermekük eredményeinek követésére. A jelszót a diák oktatási azonosítószámához kapcsolják, így mindenki csak a saját eredményeit tekintheti meg. Valamennyi iskola maga intézi a diákjai teljesítményével kapcsolatos rangsorolásokat, összesített nyilvános adatbázisról Deákné nem tud.

„Nem szokás” szülői beleegyezést kérni

Wanek Judit, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum aligazgatója lapunknak elmondta, Romániában „nem szokás” a szülők hozzájárulását kérni a diákok vizsgaeredményeinek nyilvánosságra hozatalához. Szerinte ezeknek az adatoknak a nyilvánossága a régi rendszer öröksége. „Mindeddig nem tiltakoztak ellene sem a diákok, sem a szüleik” – magyarázta.

„Környezetemben általános vélekedés az, hogy iskolai szinten kellene meghirdetni a felvételi eredményeket, így fel sem merülhetnének adatvédelmi gondok” – mondta lapunknak egy nyolcadikos kolozsvári diák apukája. Szerinte ha iskolai szinten zajlanának a felvételi vizsgák, akkor a kamerázásra sem lenne szükség. „A kiskorúak szülői beleegyezés nélküli filmezése nemcsak adatvédelmi szabályokba ütközik, de a jó ízlés falát is erőteljesen döngeti” – fogalmazott a szülő.

Magyari: bizalmatlan társadalomban élünk

„Bár a nyugat-európai egy korszerűbb rendszer, mi egy olyan országban élünk, ahol nincs bizalom, mivel nagy a korrupció – így ezt a nyílt rendszert sokkal jobban szeretik a gyerekek, a szülők is” –fejtette ki lapunknak Magyari Tivadar egyetemi tanár, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese.

 „Mivel én egy olyan világban nőttem fel, ahol minden eredmény, minden adat nyilvános volt, nem vagyok feltétlen híve annak, hogy az egyéni eredmények ne legyenek nyilvánosak” – tette hozzá. Mint mondta, ha a pedagógusok, pszichológusok szakmai alapon és a szülőkkel közösen úgy döntenek, hogy a vizsgaeredményeket titkosítani kell, akkor az ellen sem lenne ellenvetése.

Magyari szerint a jelenlegi rendszerben a mindent belengő bizalmatlansági az oka annak, hogy mindenki mindenkinek az eredményét láthatja. Példának hozta fel, hogy még a sofőrvizsgánál is be akarják vezetni a kamerázást a vizsgáztató kocsikban, hogy követhető legyen az autóban ülők között lezajló beszélgetés, másrészt pedig az útvonal, amin a sofőrtanonc végigvezet a vizsgán.

Magyari emlékeztetett arra, hogy a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen nemrég bevezették az informatizált osztályozási rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a diákok csak a saját oszályzataikat tekinthessék meg, jelszó alapján. Ilyen rendszerek egyre több közoktatási intézményben léteznek az országban, valamennyi iskola maga dönti el, hogy alkalmazza vagy nem. Ám ez a rendszer nem mindig működik hibátlanul és a diákok maguk kérik, hogy függesszék ki az eredményeket a falra is, vagy küldjék el nekik körlevélben.

Asztalos: méltányosabb lenne az adatvédelem

Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a személyi adatok védelmére szavazna. Megkeresésünkre elmondta, ha a szülők kérik, hogy a tanulók adatait ne kezeljék többé nyilvánosan, akkor ezt a minisztériumnak meg kell tudnia oldani. „Ahogyan megoldották az iskolai osztályzatok informatizálását, ezt is meg kell tudni oldani, hiszen méltányosabb eljárás lenne az azonosító kód bevezetése az eredmények megtekintéséhez” – magyarázta.

Másfelől hangsúlyozta, hogy valamennyi vizsga egyben verseny is, amelynek eredménye a személyi adatok kezelésének szabályozáa értelmében nyilvános is lehet. „Úgy, ahogy egy orvosi kivizsgálás eredménye is lehet nyilvános manapság, az iskolai vizsgaeredmény miért ne lenne?” – fogalmazott Asztalos.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X