Elutasította a hazugságvizsgálót Baczoni Izolda feltételezett gyilkosa


-A A+

Tagadja Baczoni Izolda feltételezett gyilkosa, hogy megölte volna a Kolozsvári Magyar Diákszövetség irodavezetőjét. A 29 napos vizsgálati fogságban lévő székelyhídi Sabin Cristian Godja azonban elutasította a hazugságvizsgáló tesztet – tudta meg a maszol.ro az ügyészségi vizsgálathoz közel álló forrásokból.

Lapunk úgy tudja, hogy az ügyészség DNS-vizsgálatokat is elrendelt, ám ezek eredményei még nem ismeretesek. A vádhatóság emellett kihallgatta az összes fiatalt, aki a gyilkosság éjszakáján abban a diszkóban tartózkodott, amelyből Baczoni Izoldát távozni látták Sabin Cristian Godjával.

Ez utóbbi információt megerősítette a maszol.ro-nak Béres Csaba székelyhídi polgármester is. „A tragédia óta szinte folyamatos a helyszínelés. Az ügyészség tanúként beidézte azokat, akik szombat éjjel együtt szórakoztak Izoldával a diszkóban. Úgy tudom, több tucat fiatalt kihallgattak már” – mondta az elöljáró.

Cristian Ardelean, a Bihar megyei törvényszéki ügyészség szóvivője nem kívánt részletekkel szolgálni a nyomozásról. Megkeresésünkre elmondta, a vádirat elkészültéig nem adhat ki információkat.

Mint ismert, Baczoni Izoldát másfél napos szervezett keresés után holtan találták múlt hétfőn Székelyhídon, a vasúti töltés mellett egy vizesárokban. Halálát a törvényszéki orvostani vizsgálatok szerint fojtogatás okozta. A szálak Sabin Cristian Godjához vezettek, akivel Izoldát együtt látták távozni szombat éjjel a diszkóból.

A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, majd 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. A maszol.ro információ szerint alibit próbált magának fabrikálni, ám több tanú ellene vallott.








EZT OLVASTA MÁR?

X