Csíkszeredát többen szeretnék régiófővárosnak mint Sepsiszentgyörgyöt


-A A+

Bukarest, Temesvár, Kolozsvár, Craiova, Iaşi, Brassó, Ploieşti és Konstanca – ezeket a megyeszékhelyeket szeretné régiófővárosnak Románia lakossága a közigazgatási átszervezés után egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.

A Románia jelenlegi nyolc fejlesztési régiójában egyenként elvégzett közvélemény-kutatás eredményéről Liviu Dragnea közigazgatási reformokért felelős kormányfőhelyettes számolt be csütörtökön Ploieşti-en. A megkérdezetteknek a régiójuk nagyobb városai közül kellett kiválasztaniuk a szerintük legmegfelelőbbet.

E szerint az Észak-Nyugati Régió lakosságának 62 százaléka Kolozsvárt szeretné régióvárosnak. A második-harmadik helyen Nagyvárad és Nagybánya végzett  9,5-9,5 százalékkal. Ezt a régiót Bihar, Szatmár, Máramaros, Szilágy, Beszterce-Naszód és Kolozs megye alkotja.

A Székelyföldet is magába foglaló Közép-Régió lakóinak preferáltja Brassó, 28,7 százalékkal. Nagyszebent 25,6, Marosvásárhelyt 15,2, Gyulafehérvárt 14,5 százalék szeretné régiófővárosnak. A „futottak még” kategóriába került Csíkszereda (4,2 százalék), Sepsiszentgyörgy (2,4) és Székelyudvarhely (1). Ezt a régiót Szeben, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye alkotja.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X