Körülbelül 130-an tiltakoztak hétfőn Kolozsváron az ellen, hogy a Szamos-partot az Állami Magyar Színháztól a Monostor negyed irányába átalakítsák.
Háromszéken megépült az új, környezetbarát hulladékkezelő központ, de gondot okoz, hogy nincs aki működtesse egyelőre. Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, illetve Borbély László és Korodi Attila korábbi miniszterek háromszéki elöljárók és intézményvezetők részvételével szerveztek látogatást hétfőn a Maksa és Lécfalva között megépült telephelyen, amely a következő 40 évben kellene befogadja a háromszékiek hulladékát.
Sepsiszentgyörgyön több százan vettek részt vasárnap este azon a szabadtéri ökumenikus istentiszteleten, amelyen a magyar himnusz éneklése miatt kirótt bírság eltörléséről szóló törvényszéki ítéletért adtak hálát - írta hétfői számában a Háromszék című napilap.
A hétvégi nappali 25-26 fokos kellemes őszi idő után, szerdától az északról beáramló sarki levegő hatására lehűlés és esőzések várhatóak.
Sajátos módon tiltakoztak a Kolozs megyei Reketó község lakói a településüket a következő faluval összekötő út állapota miatt: fenyőfákat ültettek a kátyúkba.
Felavatták Pusztakamaráson a felújított Sütő András emlékházat. Az ingatlan – amelyet közösségi adakozással valamint az RMDSZ anyagi támogatásával sikerült megvásárolni - a továbbiakban művelődési központként működik.
Az október elején megszokottnál melegebb lesz az időjárás a következő két napban az egész országban a meteorológusok előrejelzései szerint.
A Sapientia tanévnyitójának 15 éves évfordulóját Csíkszeredában ünnepelték idén, az Egyetem Napja keretében, 2015. október 3-án. A bennsőséges ünnepen szakmai díjakat, címeket is átadtak.
Az RMDSZ és az MPP az önkormányzati választásokon együttműködésre törekednek azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya ezt követeli, de természetesnek tartják a választás szabadságának érvényesítését minden olyan esetben, amikor az nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést – erről állapodott meg a két szervezet vezetősége a hétvégi, Marosvásárhelyen szervezett találkozón.
A Richter-skála szerinti hármas fokozatú földrengés volt vasárnap hajnalban Vrancea-térségben, a 149 kilométer mélységben bekövetkezett földmozgást Buzău megyében lehetett érezni.
Érdektelenségbe fulladt szombat délután Kolozsváron egy menekültellenes tüntetés – számoltak be helyi portálok. A tiltakozást a „Nemet mondunk Románia iszlamizálódására!” nevű Facebook-csoport hirdetette meg.
A nemzetpolitikai államtitkárság újra meghirdeti külhoni alsós diákok és nagycsoportos óvodások számára a Miénk a város! elnevezésű játékát.
Népes zarándoktömeg körében zajlott október 3.-án Csíksomlyón Assisi Szent Ferenc égbe költözésének emlékünnepe. A szombaton este hét órakor kezdődő ünnepi szentmisét gyertyás körmenet követte.
Kilenc nap után, 620 kilométerrel a kerekükben, pénteken hazaérkezett a Marosvásárhelyi Rádió biciklis csapata.
Megfelelőnek találta a székelyudvarhelyi rendőrség autóinak kétnyelvű feliratozását Hargita megye prefektusa. Jean Adrian Andrei személyesen ellenőrizte az utóbbi hetekben nagy port kavart feliratozási-ügy megoldását.
A székely himnusz eléneklése nem ütközik törvénybe, ezt egyetlen jogszabály sem tiltja. Azokat kell büntetni, akik tiltani akarják - vélekedik Mircea Toma a székely himnusz énekléséről.
Tizenhat év után Marosvásárhelyen meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a városnak ismét magyar polgármestere legyen: ez a tétje az október 11-i előválasztásnak – hangsúlyozta Marosvásárhelyen Kelemen Hunor.
Romániában az egy főre eső évi fogpaszta-fogyasztás átlaga egy tubus. Ez a szám az utóbbi időben kis növekedést mutatott faluhelyen, ahol még ennyi fogpaszta sem fogyott évenként lakosonként. A románok átlagosan évenként cserélnek fogkefét. Románia mindezzel mélyen elmaradt az európai átlag mögött. Az adatok a GlaxosmithKline (GSK) felméréséből származnak.
Csíksomlyón, a Fodor testvérek által a Csibész Alapítványnak adományozott Fodor Ház kertjében megtartott ünnepélyes gyászszertartás után, pénteken délután utolsó útjára kisérték Fodor Imre volt marosvásárhelyi polgármestert, a Székely Nemzeti Tanács egykori elnökét.
Idén is ünnepséget szervezett Csíkszeredában az Idősek Világnapja alkalmából a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Idősek Tanácsa. A pénteken 17 órától kezdődött színpadi előadássorozatot közel 200-an követték.