Élőlánccal védték a Szamos-partot Kolozsváron


-A A+

Körülbelül 130-an tiltakoztak hétfőn Kolozsváron az ellen, hogy a Szamos-partot az Állami Magyar Színháztól a Monostor negyed irányába átalakítsák. A városháza az úthálózat-korszerűsítési folyamat részeként kiszélesítné a part mentén futó útszakaszt, ez pedig a part zöld övezetét és a sétáló rész kialakításának lehetőségét számolná fel.

A tiltakozók hétfőn az Erzsébet-hídnál élőláncot alkottak, majd egy száz méteres nyomdapapírra írták fel, mit szeretnének a beton és az autós forgalomnak kedvező intézkedés helyett: több fát, zöld övezetet, kevesebb betont és autót, több lépcsőt, amely a folyóhoz vezet. Ezt követően feltekerték a nyomdapapírt, hogy "mint egy nagy középkori bullát" beiktassák kérvényként a városházán.

A tüntetésen osztogatott felhívásban a városháza ellentmondásos intézkedéseire mutattak rá: míg a 2014-es városrendezési tervben a zöld övezet kiszélesítése, az autósforgalom visszaszorítása mellett foglaltak állást, addig most fákat vágnának ki a Szamos-parton, hogy még több hely jusson a szennyező gépkocsik számára.

"Nyáron a Someş Delivery projekt rengeteg friss ötlettel rukkolt elő, hogy mi mindent lehetne tenni a Szamos-parttal. A városháza viszont hallgatott, mint szar a fűben, ők már akkor tudták, hogy fel akarják ásni az érintett szakaszt. Ennek a magatartásnak az alantassága borította ki sokaknál a bilit, azoknál, akik azt hitték, van élet a projekt után" - magyarázta Szakáts István, az akció egyik szervezője.

A civilek és a szakemberek rögtön azt követően, hogy a munkagépek elkezdtek dolgozni a partszakaszon, tiltakozni kezdtek, a polgármesteri hivatal pedig leállította vasárnap a munkálatokat, az élőláncos tüntetésről a környezetvédők mégsem mondtak le. Szerdán közvitát szerveznek a városházán, hogy Emil Boc polgármester szavaival élve egy mindenki számára elfogadható konklúzióra jussanak. A tiltakozó petíciót pár óra leforgása alatt több mint 1500-an írták alá. 

Arra a kérdésre, hogy mire számít személy szerint a közvitán, Szakáts Istán elmondta: "Arra, hogy a polgármester el fogja mondani, hogy gazdasági válság van, és ha nem csinálják meg gyorsan, a város elveszít 20 millió euró uniós pénzt, amit aztán és a polgároknak saját zsebükből kell kiperkálniuk. Ezt az érzelmi zsarolást már hallottam is a hivatal pár alkalmazottjától. Vegyesbizottságot akarunk, amely megvizsgálja, hogy mi áll pontosan az úthálózat-korszerűsítési projektben, hogy égetően szükséges-e egyáltalán a part mentén az úthálózat kiszélesítése. Nem tudok arról, hogy lenne erre vonatkozóan hatástanulmány. Az egyetlen idevágó dokumentum egy forgalmi dugókat elemző, tíz évvel ezelőtt készült felmérés, aminek alapján eldöntötték, hogy szükség van ilyen áron is a bővítésre. Közben a városrendezési terv épp a zöld övezeteket mentené meg".

Horváth Anna alpolgármester korábban úgy tájékoztatott, hogy a projekt része annak a három éves tervnek, amely keretében újabb autósávval bővítik ki a Szamos-part és a Sétatér közötti utat. A cél az, hogy a villamossíneket felszabadítsák, hogy a tömegközlekedés gördülékenyebb legyen az érintett szakaszon. Az útbővítést vagy a Sétatér vagy a part rovására lehet kibővíteni. A projekt egy uniós alapokból finanszírozott rehabilitáció része, amelyet év végéig be kell fejezni ahhoz, hogy az Európai Uniótól megkapja a város a támogatást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X