Két héten belül változást iktatnak a forgalmi törvénybe


-A A+

Augusztus 8-tól módosul a forgalmi törvény gyakorlatba ültetésének a szabályzata. Az új normarendszer értelmében tilos lesz ittas személyeket szállítani, és a jogosítvány megszerzésének feltételein is változtatnak.

A szabályzatot kormányrendelet formájában tették közzé a Hivatalos Közlönyben, július 24-én, és az ettől a dátumtól számított 15. napon lép érvénybe, vagyis augusztus 8-tól – idézi az avocatnet.ro-t a Citynews.

A dokumentum szerint, ezentúl a B, BE, C és CE kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezők is vezethetnek Tr kategóriájú járműveket, amennyiben a traktor maximális tömege 3500 kilogrammon aluli, és amelyhez 750, illetve 3500 kilonál könnyebb utánfutó csatolható. Az eddigi törvény csupán azt mondta ki, hogy a B, C és CE kategóriájú jogosítvánnyal is lehet traktort vezetni, de nem fűzött hozzá semmilyen pontosítást.

Aztán, az új szabályzat azt is előírja, hogy az AM, A1, A2 és A kategóriájú járművekkel tilos lesz átszelni az úttestet a gyalogos átjáróknál, továbbá ugyancsak ezeken a járműveken nem megengedett az ittas állapotban lévő utasok szállítása sem. Mint ismert, a forgalmi törvény szerint az AM, A1, A2 és A kategóriába a mopedek és motorbiciklik tartoznak.

Ami a jogosítvány megszerzésének folyamatát illeti, az újdonság ebben az lesz, hogy az elméleti és gyakorlati képzés 1 évig marad érvényben annak befejezése után. Továbbá azok a személyek, akik sikeresen levizsgáznak elméletből, a vizsga napján esnek majd túl a gyakorlati próbán is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X