Módosul a fűtéstámogatásra vonatkozó rendelet


-A A+

Sürgősségi rendelet tervezete készült a kisjövedelműek téli fűtésköltségeinek támogatására. E szerint jogosultak lesznek a fűtéstámogatásra azok a családok, amelyekben az egy főre eső jövedelem nem éri el a 615 lejt.

A támogatás mértéke a jövedelemtől függ: legtöbbet azok a családok kapják, ahol az egy főre eső jövedelem havi 155 lej alatt van – nekik havi 240 lej támogatást nyújtana az állam, 48 lej fűtéspótlékot kapnának azok, akiknek a fejenkénti bevétele 615 lej alatt marad. A támogatás egy átlagos, 16 kilowattos napi fogyasztás esetén a fűtésre fordított összegnek legalább húsz százalékát fedezi, sok esetben pedig a teljes számla értékét – olvasható a törvénytervezet indoklásában. Ebben a helyzetben körülbelül 24 ezer család, illetve magányos személy él az országban.

A becslések szerint a téli időszakban biztosított fűtéstámogatás fedezésére az államnak körülbelül 557 millió lejre lesz szüksége. A 2012-2013-as téli időszakban a fűtéstámogatás értéke 262 lej volt a 155 lej alatti kisjövedelműek számára, 615 lejes jövedelemnél pedig 19 lej. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X