Sikeres roma projekt zárul Maros megyében


-A A+

Végéhez közeledik a 2010. szeptember 1-én indult és 2013. augusztus 31-én záruló projekt, amelynek a célja a roma nemzetiségűek munkahelyi gondjainak megoldása Maros megyében. 43 személyt sikerült elhelyezni.

Az eredményekről Koreck Mária, a CISPER központ vezetője, Regina Fărcaș, a Maros megyei munkaerő-elosztó hivatal igazgatója és a programban részt vevő három roma fiatal számolt be a sajtónak. Elmondták, nagyon hasznos volt az együttműködés, sok személyt sikerült bevonni, 43 új munkahelyet sikerült találni. „Ez egy olyan terület ahol folyamatosan aktívnak kell lenni, keresni kell a lehetőségeket. Ha egy munkaadó visszalép, az sem kedvetleníthet el, tovább kell keresni a munkahelyet” – magyarázta Fărcaș, hozzátéve, hogy megtörténik, hogy egy fiatal munkakeresőt elutasítanak, de ezen tovább kell lépni, nem szabad feladni. „Azt szeretnénk, ha tovább is a legnagyobb bizalommal fordulnának hozzánk a munkahelykeresők” – tette hozzá az igazgató.

Koreck Mária szerint még több terepmunkára van szükség, még több roma közösséget kell felkeresni és segíteni a munkahelyek felkeresésében, az alkalmazó cégekkel való egyeztetésben. A projekt nyerteseit két kategóriára osztotta a CISPER vezetője: részben azok, akik legkevesebb érettségivel rendelkeznek, vagy már egyetemi hallgatók, illetve azok, akik egyáltalán nem, vagy csak keveset jártak iskolába. A projektben résztvevők közül is jelen voltak néhányan a sajtótájékoztatón, akik közül egy érettségivel keresett és talált munkát és most pincérként dolgozik, ketten pedig egyetemet végeztek és kerestek állást.

Sárpatak, Vajdaszentivány, valamint Marosvásárhelyen a Hidegvölgy roma közösségeit keresték fel a CISPER munkatársai. Családonként két-két személyről, a férjről és a feleségről kérdeztek. A Hidegvölgyben 61 kérdőívet, Vajdaszentiványban 31-et, Sárpatakon 30-at töltöttek ki, 13 és 67 év közötti személyekről. A megkérdezetteknek több mint fele házasságban él, 16-an még nem házasodtak meg és 21 személy élettársi kapcsolatban él.

A megkérdezettek közül ketten azt nyilatkozták, hogy nem jártak óvodába, 49 személy elemi iskolát végzett, 28 személy középiskolát. Mindössze heten mondták azt, hogy egyáltalán nem jártak iskolába. A többség nem rendelkezik semmilyen szakképesítéssel és mindössze 8 százalékuknak van munkahelye. Azoknak a zöme, akik nem dolgoznak, bármilyen munkát elvállalnának.

„Statisztikailag nem tűnik soknak, hogy Maros megyében 43 személynek sikerült munkahelyet találni a projekt révén, de pozitív példát mutat azok számára, akik szeretnének dolgozni” – hívta fel a figyelmet Regina Fărcaș.

Koreck Mária a maszol.ro-nak elmondta, leginkább a munkahelykeresés kultúrája hiányzik ezekben a közösségekben, az alapítvány munkatársai állandó kapcsolatot tartanak fenn a munkanélküliekkel, illetve a munkaadókkal, folyamatosan keresik a lehetőségeket. „Ezt egy munkaközvetítő irodában nem teszik meg, nem hívják naponta telefonon a munkakereső személyt, ezt csak egy ilyen tervszerűen végzett tevékenység során lehet megvalósítani” – magyarázta a CISPER vezetője. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X