Pályakezdés előtt: "mamahotel" vagy önálló élet?


-A A+

Vannak fiatalok, akik egyetemi éveik alatt már munkát vállalnak és megpróbálnak önálló életet élni. És akadnak olyanok is, akik egyik szakot végzik a másik után, majd mesterire is beiratkoznak, hiszen a szülők minden téren gondoskodnak róluk: albérletet, teljes ellátást, tandíjat is fizetnek.

Meddig tartja el a szülő a gyerekét, mikor válik az önállóvá? Önállósul-e a tanulmányai, esetenként az egyetem elvégzésével, vagy továbbra is szülői támaszra szorul? Esetleg nem is törekedik arra, hogy megálljon a saját lábán, vagy ha igen, erre mégsincs lehetősége?Ezekre a kérdéseke kerestük a választ: szülőket, frissen végzett diplomásokat kérdeztünk. 

A többség szeretne önállósulni, de nem tud

K. Zoltán marosvásárhelyi mérnök két gyerekét taníttatta a kolozsvári egyetemen. Ahogy a maszol.ro-nak elmondta, az egyik fia két szakot végzett el egymás után, egyszerre ballagtak az idén, de egyik sem tudja még, hogy mihez kezd. „A kisebbik fiam talán külföldre szeretne menni dolgozni, a vendéglátásban akar elhelyezkedni. A nagy nem tudom mi akar” – magyarázta az apa, hozzátéve, hogy ők „elkényeztették” a gyerekeiket: nem kellett dolgozniuk, mindent megkaptak otthonról, albérletet, pénzt a tandíjra, az ellátásra.

„Megerőltető volt nagyon. Minden héten küldtük az autóbusszal az élelmet nekik a pénz mellett. De még most sem tudom, hogyan lesz tovább, nekik sincs konkrét elképzelésük” – mondta a két fiatal édesapja.

M. Réka magyar szakot végzett, majd beiratkozott a pszichológiára. Elmondása szerint már az elején munkát keresett magának, mert látta, hogy szülei Nagyenyedről nehezen tudják fizetni a költségeit. „Ingyenes helyen voltam és végig igyekeztem, hogy ne kelljen tandíjat fizetnem. Négyen béreltünk egy kétszobás lakást. Egy szállítócég irodájában dolgoztam végig, megkerestem az albérlet árát. Anyuéknak majdnem semmibe sem kerültem” – ecsetelte Réka, aki később egy turisztikai irodában talált jobb állást, több fizetéssel, és most saját jövedelméből állja az összes költséget, még a tandíjat is.

T. Imola a Babeș-Bolyain végzett újságírói szakon, szülei Székelyudvarhelyen élnek. Marosvásárhelyen talált állást újságíróként. „A nagynénémnél laktam, ahol nem kellett lakbért fizetnem. Havi 450 lejt kerestem, mint külső munkatárs. Ennek felét minden hónapban odaadtam a rokonomnak, mert nem akartam, hogy teljesen ingyen tartson. Ami maradt, az semmire sem volt elég. Meguntam ezt a helyzetet, Magyarországon keresgéltem, amíg találtam egy állást 120 ezer forintos induló fizetéssel. 50 ezret fizetek lakbérre, a többiből élek” – sorolta.

Tamás marosvásárhelyi, a Sapientián végzett, a szüleinél lakott végig, most költözött el, miután egy éjszakai mulatóban talált állást. „A szüleim gondoskodtak rólam végig, most már önállósulni szeretnék, ezért elköltöztem otthonról. Jó fizetésem van, 1500 lej, ami több, mint amennyit az újságíró édesanyám keres. De még így is rájuk szorulok néha, mert a lakbérért majdnem 500 lejt fizetek. Nem ez a szakmám, de abban, ha találnék is állást, nem keresném meg a ezret sem” – osztotta meg anyagi helyzetét velünk a frissen diplomázott fiú.

Sz. Erika a Petru Maior Egyetemen tanult kommunikációt. Azt mondja, jó volt az egyetem, a szülei fizették a tandíjat, de ő is dolgozott mellette, hol autómosóban, hol pizzázóban, hol ruhásboltban, hogy hozzájárulhasson a családi költségekhez. Végzés után meg sem állt Olaszországig, ahol pincérként dolgozik és elégedett a jövedelmével. „Itthon az évfolyamtársaim alig élnek egyik napról a másikra. Én is szívesen vállalnék itthoni munkát, de a fizetés semmire nem elég. Így önnállósítottam magam teljesen a szüleimtől, a jövedelmemet félreteszem, hogy amikor végleg hazajövök legyen egy kisebb tőkém, amivel kezdhetek már valamit”.

Sz.A. arról mesélt, hogy lányait ők pénzelték végig az egyetemi évek alatt, otthon laktak, szerencsére nem kellett még albérletre is költeni. „De azt nem tudom megmondani, hogy hogyan tovább. Az egyik elment Budapestre, a másik itthon van, de semmi esély az önállósulásra”.

Sz.I. Kolozsvárról jött haza, szüleivel lakik egy Marosvásárhelyhez közeli faluban. Amíg tanult, nyaranta pincérkedett bel- és külföldi vendéglőkben. Most már itthon kezdene valamit, de semmi kilátása arra, hogy elköltözzön otthonról. „A szüleim szívesen tartanak, nem is célozgatnak arra, hogy ideje volna önállósodni. De nekem már nagyon elegem van. Nem szeretnék, de nincs más lehetőség, külföldi munkát kell vállalnom. Elmegyek Görögországba, vagy Olaszországba pincérnek, vagy szobalánynak, esetleg idősgondozónak nyugatra”.

Nem találják a helyüket a munkaerőpiacon

László Edit, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságíró szakának oktatója a maszol.ro-nak elmondta: mivel a fiatalok nem, vagy nagyon nehezen találnak munkát az egyetem elvégzése után, kitolják az életbe való kilépésüket azzal, hogy mesterire iratkoznak be, doktorálnak, különböző képzésekre járnak. „Ami részben jó, hiszen ezeken a képzéseken még többet tanulnak, képezik magukat, de vannak, akik tényleg csak időhúzásnak használják ezeket a lehetőségeket és igazából nincs szoros közük a képzésekhez” – magyarázta az egyetemi oktató.

Tájékoztatása szerint az, aki az egyetemi évei alatt nem tudott kapcsolatai révén közelebb kerülni valamelyik médiához, a diploma megszerzése után már nagyon nehezen tud érvényesülni. Ezért marad a továbbtanulás lehetősége szülői támogatás mellett, ami nem jó a fiatalnak sem, hiszen tudja, érzi, hogy a függőség fennmarad. Másik lehetőség a külföldi munkavállalás, aminek az a kockázata hosszú távon, hogy az egyetemet végzett fiatalból pályaelhagyó lesz, hiszen aki évekig pincérként dolgozik, az nehezen talál vissza a tanult szakmájába.

Kacsó Erika pszichológus szerint az a fajta pánik, amely  az életbe való kilépéskor fogja el a fiatalokat, már tíz-tizenöt éve megfigyelhető volt. „Reál szakot végzett évfolyamtársaink mesterire iratkoztak be, majd különböző más képzési lehetőségeket kerestek, csakhogy ne kelljen felelősséget vállalniuk munkahelyen vagy családalapítással” – részletezte a maszol.ro-nak a tapasztalatait a pszichológus, aki szerint a fiatalok gyrakran egyik egyetemet végzik a másik után szülői támogatással, általában félnek konfrontálódni a való élettel.

„Mert amíg iskolába jár, amíg egyetem tanul, semmilyen felelőssége nincs, az egyetlen feladata a tanulás, egy burokban él, ám ha kilép ebből a burokból, akkor saját elvárásainak is eleget kell tennie, munkahelyet kell keresnie, esetleg családot alapítania. Ugyanakkor nagy a diszkrepancia a kereslet és a kínálat között, túlképzettek vagyunk, nem találjuk a helyünk a munakerőpiacon” – magyarázta a marosvásárhelyi szakember.

A pszichológus a szülő felelősségét is hangsúlyozta, rámutatva arra, hogy sokan nem tudják elengedni gyermekeiket, azt gondolják, hogy az ő felelősségük addig gondoskodni róla, amíg azt igényli. Az azonban nem jó sem a szülőnek, sem a fiatalnak – szögezte le.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X