A leromlott vasúti pálya miatt lassúak a vonatok


-A A+

Romániában a vasúti pálya gyatra állapota miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométerre, a tehervonatoké átlagosan 21 kilométerre csökkent - jelentette ki Nicolae Micu, a vasúti infrastruktúrát fenntartó CFR SA vezérigazgatója egy szerdai bukaresti sajtótájékoztatón.

A Mediafax hírügynökség híre szerint elmondta, ez az átlagsebesség mintegy 20 kilométerrel kevesebb a „sok évvel ezelőtti" átlagnál. Nicolae Micu szerint a több mint tízezer kilométer  vasúti pályából mintegy 8000 kilométeren lenne esedékes a teljes felújítás. A CFR SA azonban ebben az évben csak 78 millió lejt kapott a költségvetésből pályafelújításra, ebből pedig csak 22 kilométernyi pálya teljes felújítása végezhető el.

„Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, (...) és a lemaradásunk évről évre nő" - jelentette ki, aki szerint a vasúti pályák felújításához 10 milliárd euróra lenne szükség. „Nyilvánvaló, hogy az állami költségvetésből nem lehet ezt az összeget biztosítani" - tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta, ha a társaságnak sikerülne behajtani a kereskedelmi partnerei tartozásait, és kifizetné saját tartozásait, mintegy 100 millió dollár forgótőkéje maradna, amely lehetővé tenné a nagyobb léptékű pályafelújítási munkálatok elindítását.

A több mint tízezer kilométeres vasúti pályából 2900 kilométer dupla vágányú. A hír arra nem tér ki, hogy mennyire balesetveszélyesek a leromlott állapotú vasúti pályák.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X