Tekerj egy jó célért - elkezdődtek a beiratkozások


-A A+

Sepsiszentgyörgyön biciklizéssel lehet támogatni közösségi akciók megvalósítását. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) második alkalommal szervezi a „Tekerj egy jó célért” nevű rendhagyó pénzforrás gyűjtő akciót, ezúttal sport, szociális, környezetvédelmi és ifjúsági tevékenységek érdekében várják kerékpározók és támogatóik jelentkezését, tájékoztatott Berecki Kinga.

A kezdeményező alapítvány ügyvezetője szerint hétfőtől, szeptember 11-ig iratkozhatnak be a biciklisek a szervezet honlapján, akik 15 lejes részvételi díj befizetésével támogatnak négy civil szervezet közül egyet. A benevezett kerékpárosok szeptember 13-án, előre meghatározott útvonalon „tekernek” a kiválasztott civil szervezet érdekében. A Sepsiszentgyörgy területén kijelölt közel tíz kilométeres útvonalon felállított ellenőrző pontoknál pecséttel igazolják a biciklis által megtett részeket. A jótékonysági biciklizést támogatók szakaszra vagy körre fizetnek be, megjelölve a biciklis személyét, és rajta keresztül támogatva az általa megjelölt civil szervezetet. Egy szakaszra 1-3-5 lejt, egy teljes körre 10 lejt lehet befizetni.  Az adományokkal négy közösségi akciót támogathatnak.

A környezetvédelmi projekt neve: „Legyél Te is a fák barátja! - Civil összefogással a székelyföldi erdőkért”. A kezdeményezők szeretnének egynapos rendezvényt szervezni az Erzsébet parkban szeptember végén, amelynek célja tudatosítani Sepsiszentgyörgy lakosaiban, hogy mindannyian felelősek vagyunk szűkebb és tágabb környezetünkért. Az egynapos akció egy átfogó felvilágosító kampány része lenne a Rétyre tervezett fafeldolgozó üzem környezeti, társadalmi és gazdasági hatásairól. A kampány Sepsiszentgyörgyön indul, és több székely települést foglal magába. A sport projekt neve: „Szőnyegre fel gyerekek!” A Sport All Sportklub főként óvodás és kisiskolás gyerekek sportra nevelésével, a mozgás örömének megismertetésével foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, a karate sport nevelőeszközeivel. A projekt célja egy 100 nm-es karate szőnyeg (tatami) beszerzése, az edzések hatékonyságának es színvonalának növeléséért. A szociális projekt neve: „Együtt az idősekért!”. A Gyulafehérvári Caritas beteggondozó szolgálata 10 éve gondoz és ápol idős rászorulókat Sepsiszentgyörgyön. A konkrét ápolás és gondozás mellett folyamatosan törekednek arra, hogy lehetőségekhez mérten a betegek életkörülményein is javítsanak, ezért az egészségügyi és alapellátás mellet, gyógyászati segédeszközöket is biztosítanak a rászorulóknak. A projekt célja egy hordozható EKG készülék beszerzése, amelyre nagy szükség van sepsiszentgyörgyi idősek ellátásában, amellyel az ágyhoz kötött időseket saját otthonukban tudnák diagnosztizálni. A készülék lényegesen megrövidítené az utat a méréstől az eredményig. Ugyancsak fontos lenne olyan gyógyászati segédeszközök beszerzése – járókeret, mankó – amelyek az idősek önellátó képességét, mozgásterének határait növelnék. Az ifjúsági projekt neve: „Helyet a fiataloknak!”. A Háromszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezésének célja egy szabadtéri edzőpark létrehozása Sepsiszentgyörgyön, központi helyen. A helyszín kiválasztását az alapítvány a közösségi javaslatokat figyelembe véve a polgármesteri hivatallal egyeztetve állapítja meg. Az edzőpark fejlesztő és változatos mozgáslehetőséget nyújt majd elsősorban fiatalok számára, szinte egész évben, harcot hirdetve a mozgásszegény életmód és a szabadidő hasznos eltöltésének szűkös lehetőségei ellen. A park szerkezete nagy teherbírású, masszív, pusztításoknak ellenálló acélból áll.

Bereczki Kinga a Háromszéki Közösségi Alapítvány ügyvezetője hangsúlyozta, az adománygyűjtésben szerepet kap a tömegsport, ugyanakkor a rendezvénynek közösségépítő jellege is van. Hozzátette: arra számítanak, hogy a szeptember 13-án sorra kerülő akcióhoz legalább 160 biciklis csatlakozik és legkevesebb 15.000 lejt gyűjtenek össze a támogatóiktól. Az elképzelés szerint a kerékpározók és civil szervezetek mozgósítják ismerősi és baráti körüket, és helyi vállalkozókat, akik a sportolók által megtett körökért befizetett összegből támogatják a civil akciók megszervezését. A „Tekerj egy jó célért” forrásgyűjtő akcióban tavaly 71 kerékpáros vett részt, akik összesen kétezer kilométert bicikliztek. Volt olyan kerékpáros, aki közel 100 km-t tekert négy óra alatt. Az idei résztvevőket is díjazzák, jelentette ki Berecki Kinga.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X