Kevesebb az előkészítős diák Háromszéken


-A A+

A háromszéki tanfelügyelőség adatai szerint 60 gyerekkel kevesebb iratkozott be előkészítő osztályba, mint ahányan a nyilvántartás szerint betöltötték a hatodik évet, jelentette ki sajtótájékoztatóján Keresztély Irma.

A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: név szerint azonosították ezeket a gyerekeket, és a következő időszakban az iskolák felveszik a kapcsolatot a szülőkkel, megpróbálják rábeszélni, hogy írassák be gyereküket iskolába.

A háromszéki főtanfelügyelő nem bízik abban, hogy mindenkit megtalálnak, mert a tapasztalat szerint az érintett családok külföldön dolgoznak, és a gyerek is velük van. Ugyanakkor nem zárkóznak el attól sem, hogy a hiányzó gyerekeket az iskolai év megkezdése után is beírják.

Kovászna megyében 327 tanintézményben kezdődik meg szeptember 10-én az iskola. Összesen 113 előkészítő osztály alakul meg, ezek közül 26 párhuzamos osztály, így ezek a gyerekek kénytelenek lesznek az első, másodikos vagy harmadikosokkal együtt tanulni, mert az adott településen nincsenek annyian, hogy önálló osztályt alkothassanak.

A háromszéki előkészítő osztályokba 1871 diákot írtak be, és 95 tapasztalt tanítót alkalmaztak, akik a tanévkezdés előtt egyhetes továbbképzőn vesznek részt. Keresztély Irma szerint megkapták az egy előkészítős diákra számolt 200 lejes állami támogatást, amelyet az osztálytermek berendezésére költenek.Ezek kivitelezése folyamatban van.

Bár korábban az volt az általános vélekedés, hogy ez a pénz nem lesz elég, de a nagy cégek hamar felkészültek a lehetőségre és akár 200 lej alatti áron is ajánlották a jó minőségű, praktikus bútorok elkészítését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X