Fenyegetik az ebbarátok a szétmarcangolt gyermek családját


-A A+

A kóbor kutyák áldozatául esett bukaresti kisfiú szülei sorra kapják a fenyegetéseket állatvédőktől, amióta a családjukban történt tragédia hatására részt vettek a fővárosban a kóbor kutyák befogását követeltő tüntetéseken.

A négyévesen életét vesztett gyermek édesapja, Valentin Anghel kedden a Romania TV-nek számolt be róla, hogy a Facebook közösségi oldalon is kapott elmarasztaló üzeneteket, és számít rá, hogy a továbbiakban is érik még támadások.

„A törvény nem az eutanáziáról szólna, lehetővé tenné az adoptálást. Akik szeretik a gyerekeket, valószínűleg egyetértenek. Remélem, hogy a nemzetünknek inkább gyerekekre van szüksége, mint kutyákra” - mondta az apa, aki hozzátette: nem saját családja fájdalmát akarja elsősorban ezzel enyhíteni, rajtuk ez már nem segítene, másokon viszont minden bizonnyal igen.

Felhívta rá a figyelmet, hogy az utcára szorult kutyák, akik életmódjukból kifolyólag összeszednek mindenféle betegséget, és nem kapnak szeretetet senkitől, megbízhatatlanok. Elmondta, hogy kisfia kifejezetten imádta a kutyákat, ha meglátott egyet, azonnal meg akarta simogatni, nem győzték figyelmeztetni, hogy vigyázzon, mert nem tudhatja, mi lesz a kóbor állat reakciója.








EZT OLVASTA MÁR?

X