Sógor: a Mária-úti zarándoklat a vallási hagyományok lobbija


-A A+

A Mária Úton fellelhető kegyhelyeket mutatják be a “Kiengesztelődés útja” elnevezésű konferencia második napján. Szeptember 12-14. között Csíksomlyón találkoznak a Mária zarándokút által összekötött közép-kelet-európai települések, az osztrák Mariazell, a lengyel Czestochowa, a szerb Medjugorje, és a magyarországi Máriapócs képviselői.  

A konferencia első napja a hivatalos megnyitót követően szentmisével és ismerkedéssel zajlott, míg a találkozó másnap a Mária Út kegyhelyeinek bemutatásával, illetve olyan vitaindító beszélgetésekkel folytatódott, ahol a szakrális és egyben turistaútvonal tartalmi vonatkozásairól is szó esett.

A pénteki napot Dr. Szakács F. Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke és Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő nyitotta meg. Dr. Szakács F. Sándor azt emelte ki beszédében, hogy a mai modern társadalomra a deszakralizáció folyamata jellemző. Mint mondta, ennek visszaszorítását célozza a Mária Út projektje is.

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő ennek kapcsán elmondta, valóban nagyon fontos, hogy Nyugat-Európa számára fel tudjuk mutatni azokat a keresztény értékeket, amelyek meghatároznak bennünket: a szolidaritást, az ökumenikus egyetértést, a szorgalmat.

„Bizonyos területeken követnünk kell a Nyugat előrehaladását, ilyenek a technikai vagy ipari fejlesztések, de emellett feladatunk az is, hogy felmutassuk keresztény értékeinket. Ők is tanulhatnak tőlünk, hiszen ezek olyan értékek, amelyek nyugaton nem csupán a politikából, de a társadalmi gondolkodásból is egyre inkább eltűnnek” - hangsúlyozta Sógor Csaba.

Az EP-képviselő szerint a Mária Út projektje, amely hét országot köt össze, jól példázza a térség vallási hagyományainak fontosságát. – A keresztény közösségekre nem jellemző a tüntetés, mint például a szakszervezetekre, vagy a szexuális kisebbségekre, de a zarándoklat egyben csendes tüntetés is: a vallási hagyományok tiszteletben tartásának egyfajta lobbija – hangsúlyozta Sógor Csaba, aki szerint a Mária Út lehetővé teszi azt is, hogy Csíksomlyó révén az erdélyi magyar közösségre irányítsuk Európa figyelmét. 








EZT OLVASTA MÁR?

X