A kormány máris módosította a restitúciós törvényt


-A A+

Hat hónappal elfogadását követően módosította a kormány a restitúciós törvényt, a módosítások értelmében a polgármesteri döntenek arról, hogy miként kártalanítsák a kommunista rezsim által ingatlanjuktól megfosztott visszaigénylőket.

A parlament elé küldött módosítások szerint polgármesterek vezetik a visszaszolgáltatandó ingatlant leltárba vevő bizottságot, az elöljárók eddig egyszerű tagok voltak ezekben a testületekben. 

A jelenleg még érvényben levő szabályozás szerint a helyi hatóságok a törvény május 17-i megjelenésétől számított hat hónapon belül leltározniuk kell a visszaszolgáltatandó ingatlanokat, ezt azonban nem lehet betartani a rendezetlen kataszteri nyilvántartások miatt. Ugyanez az oka annak is, hogy nem lehet pontosan beazonosítani az érintett ingatlanok elhelyezését. A kormány módosítása azt javasolja, hogy az adott területen alkalmazható legkisebb értékeket vegyék figyelembe a terület értékének felbecslésénél.

Ugyancsak fontos módosítás, hogy a jelenleg használatos pontrendszer helyett más ingatlanokat kérhetnek az egykori tulajdonosok az egykor elkobzottak helyett, ha az eredetit nem lehet visszaszolgáltatni. 

A még érvényben levő jogszabály szerint a pontokat a kárpótolt személy állami tulajdonban lévő ingatlanok vásárlására használhatja fel, vagy megvárhatja, amíg azokat - 2017-től kezdődően, évenként legfeljebb 14 százalékos összeghatárig - az állam visszavásárolja. A kormány azért határozza meg pontokban és nem lejben a kárpótlást, hogy az évek múltán kifizetendő összeg ne jelenjen meg tartozásként az állami költségvetésben.








EZT OLVASTA MÁR?

X