Székelyföld is megérezte a vranceai földrengést


-A A+

Székelyföldön is kisebb riadalmat keltett vasárnap hajnalban az utóbbi négy év legnagyobb, Richter-skála szerinti 5,5-ös fokozatú romániai földrengése, amelynek epicentruma Vrancea térségében volt. Legutóbb 2009-ben mértek hasonló erősségű – 5,7-es fokozatú – földmozgást Romániában – tájékoztatott a Földtani Intézet.

A földmozgás epicentruma Kovásznától mindössze 40, Kézdivásárhelytől 52 kilométerre volt, hatása a fővárosban is érződött. A Földtani Intézet igazgatója, Mircea Radulian szerint a nap folyamán kisebb – 4-es fokozatú – utórengések várhatók. A föld Csíkszeredában is megmozdult.

"Valamin dolgoztam még hajnalban, s éreztem, hogy hirtelen meglódul alattam a szék. A csillárra pillantottam, az is lengett. Az egész nem tartott többet tíz másodpercnél. Utána volt még két kisebb rengés" – számolt be a maszol.ro-nak Mihály László csíkszeredai újságíró. A földrengés székelyföldi hatásairól szóló beszámolók Facebookon is terjedtek vasárnap reggel. "A hetediken recsegtek-ropogtak a falak" – írta egy hölgy. "Én még mindig remegek az ijedtségtől" – posztolta egy másik – szintén csíkszeredai – nő.

Eközben szombaton Galac megyében is újabb két, kisebb erősségű földrengés történt. A térségben az utóbbi tíz napban összesen 106-szor mozdult meg a föld. A szakemberek még mindig nem találják a magyarázatot a jelenségre. Iren Adelina Moldovan geofizikus szerint a földrengések nagy valószínűséggel összefüggésben állnak a heves esőzésekkel, árvizekkel. „Tartunk attól, nehogy földcsuszamlás legyen a vége” – mondta a kutató a Realitatea TV-nek.

A Földtani Intézet tiszteletbeli igazgatója, Gheorghe Mărmureanu már januárban megjósolta, hogy 2013-ban gyakoriak lesznek kisebb erősségű földrengések Romániában. „Ám 7-es fokozatúnál nagyobb, akár emberéletet követelő földmozgásra egyelőre nem lehet számítani” – mondta akkor a szakember.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X