Népszámlálás: a magyar anyanyelvűek száma is csökkent


-A A+

A tavalyi népszámlálás szerint nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki a országos statisztikai intézet pénteken közzétett adataiból.

Romániában a magyar anyanyelvűek száma 1 268 444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk. A februárban közölt előzetes adatok szerint – amelyek továbbra is érvényesek – Romániában 1 millió 238 ezer magyar nemzetiségű él, 194 ezerrel kevesebb, mint tíz éve.

Ugyanakkor nem változott lényegesen sem a magyar nemzetiségűek, sem a magyar anyanyelvűek aránya az összlakosság keretében. A magyar anyanyelvűek aránya jelenleg 6,7 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest, a magyar nemzetiségűeké pedig 6,5 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest.nepszamlalas Romania 2011 0

A statisztikai hivatal pénteken felekezeti felbontásban is közölte az első eredményeket. Ezek szerint Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallású, a második legnagyobb felekezetnek a római katolikus számít 4,6 százalékkal, a reformátusok a harmadikok 3,2 százalékkal. Abszolút értékben kifejezve a római katolikusok száma - a román nemzetiségű római katolikusokéval együtt - eléri a 870 ezer főt, a reformátusok pedig 600 ezren vannak.

Románia állandó lakosainak száma 19 043 767, 2 637 207-tel kevesebb mint tíz évvel ezelőtt. A román anyanyelvűek és nemzetiségűek a népesség mintegy 90 százalékát teszik ki.

A magyar kisebbség után a második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,2 százalékát teszik ki. Számuk 619 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 140-hez képest.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X