Megváltozik a középiskolai felvételi rendszere


-A A+

Két év múlva csak azokat a tanulókat veszik fel a középiskolába, akik a szakaszzáró vizsgán elérik az 5-ös átlagot – jelentette be Remus Pricopie tanügyminiszter csütörtökön, az elmúlt tanév eredményeinek kiértékelésekor.

A tárcavezető szerint megengedhetetlen, hogy átmenőjegy alatt teljesítő diákok is bekerüljenek a középiskolába. „Azért csak két év múlva alkalmazzuk az új felvételi rendszert, mert elő kell készíteni a diákokat” – tette hozzá a miniszter.

Az újítások közt szerepel majd az is, hogy 5 éves kortól lesz kötelező az óvoda. Jelenleg a kötelező óvodai korhatár 6 év. Pricopie azt is elmondta, 2014-től a szakiskolai oktatásba hét osztály elvégzése után lehet jelentkezni, és három évet tart majd a szakoktatás. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X