Csíkszentsimonban önkénteskedtek a MOL munkatársai


-A A+

Száz MOL-os önkéntes segített a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíkszentsimoni új kollégiuma kialakításában. Egyelőre 25 gyerek lakik az otthonban, amely gazdaképző kollégiumként fog működni, olvasható a MOL csoport által kiadott közleményben.

2010 óta ez a hetedik önkéntes akció, amely révén a MOL Románia alkalmazottai a Dévai Szent Ferenc Alapítvány érdekében dolgoznak. A mintegy száz MOL alkalmazott kedden önkéntes munka formájában segédkezett a csíkszentsimoni új gazdaképző kollégium udvarának a kialakításán. Az otthonban árva, és szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek laknak.

A gazdaképző kollégiumban egyelőre 25, 14-19 év közötti gyermek él, az elkövetkező három évben a számuk fokozatosan 80-ra nő majd. A kollégium képzési programja keretében a fiataloknak lehetőségük lesz a nagyállattartás és növénytermesztés elsajátítására.

A kollégium udvarán a MOL alkalmazottai egy nagy alapterületű filegóriát ácsoltak és festettek le, tűzifát aprítottak és raktároztak el télire, lefestették az ágykereteket, illetve a lovarda elkerítő elemeit is megépítették, továbbá istállót takarítottak és a lovakat is lecsutakolták. A szükséges munkaeszközöket és építőanyagot a MOL Románia biztosította, az önkéntesek pedig egy ácsmester irányítása alatt dolgoztak.

Kolozsvári Tibor, a csíkszentsimoni otthon vezetője szerint „a MOL Románia csapata a lelkesedés, szorgalom, segítőkészség által az emberi szolidaritásban lévő energiát hozta számunkra”, majd megköszönte immár hetedszerre a Szent Ferenc Alapítvány nevében a gyermekek boldogulásának és boldogságának érdekében létrejött stratégiai szövetséget.

Az elmúlt három évben a MOL Románia önkéntesei a Dévai Szent Ferenc Alapítvány több gyermekotthonának a kialakításán dolgoztak Déván, Tusnádon, Torockón és Gyergyószárhegyen. Múlt héten Gyergyószentmiklóson végeztek önkéntes munkát a vállalat alkalmazottai. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X