Ijesztően csökkent a diákok száma Háromszéken


-A A+

Évek óta minden évben kevesebb a diák Háromszéken, ám az idei csökkenés kétszerese volt az előző évek átlagának, mondta sajtótájékoztatón Keresztély Irma főtanfelügyelő, akit megfogalmazása szerint „sokkolt" a drasztikus fogyás. Ebben a tanévben a tavalyihoz képest 805 gyerekkel kevesebb ül a háromszéki iskolapadokban, ez azt eredményezte, hogy ötven osztállyal kevesebb alakult – közölte a slagerradio.ro.

A tanfelügyelőség összesítése szerint 2006 óta közel háromezer diákkal van kevesebb a háromszéki oktatási rendszerben, idén 36 316 gyerek szerepel a nyilvántartásban. A tanárok leépítését csak úgy tudták elkerülni, hogy sokkal kevesebb az óraadó tanár, ám ha a diákok száma ilyen ütemben csökken, néhány éven belül elkerülhetetlen lesz az elbocsátás, ami a címzetes állásokat is érinti, mondta a főtanfelügyelő.

Keresztély Irma a demográfiai okok mellett - vagyis, hogy vannak évek, amikor sokkal kevesebb csecsemő született, vagy, hogy a külföldre távozó szülők viszik magukkal gyereküket - az iskolaelhagyással magyarázza a jelenséget. A becslések szerint a nyolcadik osztály elvégzése után a diákok 10 százaléka nem folytatja tanulmányait. Az oktatási szakember szerint ez a rendszer hibája is, hiszen már nyolcadik osztály után líceumba kényszeríti a fiatalokat. Szerinte minél hamarabb be kellene vezetni, hogy a kilencedik osztály az általános iskola felső tagozatának része maradjon.








EZT OLVASTA MÁR?

X