Halloween: a Hója erdővel csalogatják a nyugati turistákat Romániába


-A A+

Egyre több romániai vállalkozás használja ki október 31-ét, Halloween ünnepét bevétele növelésére. A turisztikai ügynökségek Drakula mítoszával csalogatják a nyugati turistákat, akiknek kísértet- és vámpírtúrákat szerveznek Erdély különböző pontjaira.

A The Guardian brit lap a héten arról cikkezett, a Kolozsvár melletti Hója erdő az egyik kedvelt turistacélpont október 31-én, illetve november elsején, amikor a hiedelem szerint a halottak lelkei kisétálnak meglátogatni korábbi életük színterét. „A horrorturisták többsége a Törcsvári-kastélyhoz szokott menni, de a Drakula-témájú kastély inkább giccses, mint ijesztő. Valódi borzongásért menj inkább a Hója-erdőbe, Kolozsvárra” – olvasható a cikkben, amely részletesen kitér a földönkívüliek állítólagos hójai látogatására, a Hóját pedig a Blair Witch tömegfilm hangulatához hasonlítja.

A Halloween kelta eredetű ünnep, amely a világ számos országában elterjedt már. A hagyomány szerint az elnevezés megegyezik a Mindenszentek ünnepének nevével, és a meleg, napfényes évszakok végét, egyidőben a hideg, sötét időszak kezdetét jelzi, amelyben vidámságra és nagyon sok mesterséges fényre lesz szükségünk.

Az egyik erdélyi turisztikai hivatal szerint a legsikeresebb csomag a nyugati turisták szemében a közösen szervezett ordítás a Holdhoz, melyet október 31-én késő este vagy éjszaka szerveznek Segesvár közelében.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=CyCpgIvREhg

A rituálé végén egy kísértetet gyilkolhatnak meg a résztvevők, bazsalikomot kapnak, hogy megvédje őket a gonosztól, és varázsigéket tanulnak, amivel védekeznek a rontás és az átkok ellen. A programban boszorkányper is szerepel.

Az ortodox egyház nem nézi jó szemmel a Romániában is egyre inkább teret hódító Halloween-őrületet. Elöljárói szerint a gonoszt idéző kosztümök rossz hatással vannak a gyerekek lelki és szellemi egészségére. Az egyház szerint Románia védőszentjének, Szent Andrásnak a napján kell megemlékezni az eltávozott lelkekről. Az ortodox hagyomány szerint a november 30. és december 1. közötti éjszakán feloldódik a két világ közötti határ, a farkasok embernyelven beszélnek, az eltévedt lelkek pedig sétálnak az élők között. Ilyenkor a román falvakban az ajtók, ablakok keretét fokhagymával kenik be, hogy távol tartsák a gonoszt a háztól.  

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X