Lucia Varga: az új erdészeti törvénykönyv leállítja az erdőlopást


-A A+

A hivatalos adatok szerint az elmúlt 22 évben összesen 400 ezer hektár erdőt taroltak le illegálisan az országban, ám a becslések szerint ennél jóval nagyobb a kár. Ezt Lucia Varga, vizekért, erdőkért és halászatért felelős tárca nélküli miniszter nyilatkozta a Hotnewsnak adott interjúban hétfőn.

A miniszter szerint a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével történt az irdatlan mértékű falopás, hiszen az erdészeknek mai napig sem kötelező a vagyonnyilatkozatot kitölteniük. Varga azt mondta: egy új erdészeti törvénykönyv véglegesen le tudná állítani az illegális fakivágásokat.

A miniszter tájékoztatása szerint az erdőket leginkább Argeş, Fehér, Máramaros és Suceava  megyében dézsmálják meg, de Giurgiu és Dolj megye is érintett. Varga meghökkentő adatot is említett: Argeş megyében az elmúlt 4 évben összesen 900 hektár erdőt vágtak ki, a faanyagot pedig 6000 teherautóval szállították el anélkül, hogy bárki feltartóztatta volna a fatolvajokat az utakon. Erre az esetre múlt héten derült fény. Varga elmondta, számára is érthetetlen, hogy nem tűnt fel senkinek egy ilyen mértékű rablás.

Az új erdészeti törvényköny tervezetét jelenleg a szenátus vitatja. A jogszabály az erdészeket is a vagyonnyilatkozat kitöltésére kötelezi, ami a miniszter szerint szerint gátat vethet a falopásoknak, mert a tolvajok dolgát legtöbbször a lefizetett erdészek könnyítik meg. A tervezet emellett betiltja az élő fa eladását, ami azt jelenti, hogy nem becslés alapján értékesítik a faanyagot, hanem a már kitermelt fát fogják értékesíteni.

A törvény másik nagy újdonsága, hogy előírásai szerint az állam ingyenesen biztosítja  az erdők őrizetét a 30 hektárnál kisebb felületeken. Valamennyi erdész működési engedélyt kap, amit azonban azonnal és véglegesen elveszít, ha falopáson kapják vagy cinkosként az illegális kivágásnál. Az is bekerült a törvénytervezetbe, hogy elsőbbséget élveznek a kitermelt fa felvásárlásánál a bútorgyártók. Ezzel Varga szerint a hazai bútoripart segítenék, illetve visszaszorítanák a faanyag exportját.

Az erdészeti törvénykönyv leghamarabb várhatóan január végén lép érvénybe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X