Magyarul tanulhatnak a román hivatalnokok


-A A+

Magyar nyelvtanfolyamra járhatnak jövő év tavaszától a háromszéki közintézmények román anyanyelvű alkalmazottai. A kurzust a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának diákjai tartanák az érdeklődőknek a Kovászna Megye Tanácsával kötött együttműködési szerződés értelmében.

A kezdeményezést a BBTE kihelyezett politikatudományi karának tanszékvezetője, Székely Zsolt a maszol.ro-nak merész vállalkozásnak nevezte. Mint mondta, már korábban is próbálkoztak hasonlóval, és voltak negatív tapasztalataik. „Érdekelte az embereket a nyelvtanfolyam, de csak addig, amíg teljesen ingyenes volt, amikor már egy részét fizetni kellett, többen kimaradtak, végül megszűnt az érdeklődés, mert a teljes oktatást nekik kellett volna állniuk” – magyarázta.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a maszol.ro-nak elmondta: a felsőoktatási intézmény és az önkormányzat között első alkalommal született ilyen együttműködés. Egyrészt azzal a céllal, hogy felkészüljenek a decentralizációra, hiszen hamarosan az eddiginél több intézmény fog a tanács alá tartozni, másrészt, hogy az embereket közelebb hozzák a közigazgatáshoz. Az egyetemi hallgatóknak lehetőségük lesz a jövőben különböző projektek kidolgozására is, ugyanakkor hangsúlyt fektetnek a nyelvi különbségek kiküszöbölésére a tanfolyam elindításával – jelentette ki.

A mostani kezdeményezés azonban a megyei tanács támogatásának köszönhetően bérmentes lesz, így remélhetően nagy érdeklődésnek örvend majd a tanszékvezető szerint. Székely Zsolt kifejtette, nem csak a nyelvoktatásra fektetnek hangsúlyt. Magyar kultúrtörténeti előadássorozattal is várják a román hivatalnokokat. Ezek az előadások román nyelven zajlanak majd, az egyetem egyik tanára ezekkel párhuzamosan oktatja majd a magyart a jelentkezők számára.

„Gyakran a saját kivívott jogainkkal sem tudunk élni, pedig lehetőségünk volna arra, hogy a közhivatalokban a magyar nyelvet használjuk. Ezt a problémát hivatott áthidalni a kezdeményezésünk, amelyet remélhetően mások is követendő útnak tartanak majd” – mondta az egyetemi oktató.

Székely Zsolt nem tudott még részletekkel szolgálni arról, hogy heti hány órában tartanák a tanfolyamokat és hány jelentkezőt tudnak fogadni. Mint mondta, a kurzusok tavasszal indulnak, addig feltérképezik az igényeket.

A román prefektus nem venne részt

Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa a maszol.ro megkeresésére leszögezte: nem kíván részt venni a magyar nyelvkurzuson. „Ennek oka egyszerű: jól beszélek magyarul” – jelentette ki.

A kormány megbízottja üdvözölte Kovászna Megye Tanácsának kezdeményezését. „Természetesen bátorítom valamennyi háromszéki román hivatalnoktársamat, hogy vegyen majd részt ezeken a tanfolyamokon. Nem csak azért, mert megkönnyíti majd a kommunikációt a háromszékiekkel, hanem azért is, mert úgy vélem: értéktöbbletet jelent az idegen nyelvek ismerete” – fogalmazott a prefektus. Hozzátette, ha a megyei önkormányzat a segítségét kéri, kész támogatást nyújtani a kezdeményezéshez.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X