Többnyelvű anyakönyvi kivonatokért interpellált Szabó Ödön


-A A+

A több nyelven történő anyakönyvi kivonatok kibocsájtásáról érdeklődött Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője a belügyminiszternek intézett kérdésében.

Felhívta a szakminiszter figyelmét arra, hogy számos uniós országban - így Romániában is - a hivatalos dokumentumokban szereplő adatokat két vagy három nyelven is feltüntetik, ám külön kérvényezés alapján bármilyen nyelvre kiállítják az iratokat. A politikus azt szeretné, ha a dokumentumokat kérésre többek között magyarul is állítsák ki a román hatóságok.

Szabó Ödön a maszol.ro-nak elmondta, mintegy 3 millió román állampolgár él külföldön  megélhetés vagy tanulás céljából. Számukra nagy előrelépés lenne a hivatalos dokumentumok kiállítása az adott célország nyelvén is, ahol a boldogulásukat keresik, ugyanakkor a visszatelepedésben is segítene ez a rendelkezés. 

A képviselő úgy véli, azáltal, hogy a szakminisztérium lehetővé teszi a többnyelvű anyakönyvi kivonatok kiállítását, számos bürokratikus procedúrát egyszerűsítene, amely az állampolgárok érdekeit szolgálná és nagyban könnyítené az ügyintézést, mivel a hivatalos fordítók és közjegyzők járadékait is fizetniük kell.

Konkrét példával élve: egy svéd állampolgár, aki Bukarestben dolgozik, gyermeke születik, kérvényezheti, hogy a születési bizonyítványban svédül is szerepeljenek az adatok, megkönnyítve a gyermek későbbi hivatalos ügyintézését. Hasonlóképp egy román állampolgár nemkívánatos külföldi elhalálozásánál bevett szokás az, hogy a halotti bizonyítványt két nyelven állítják ki: a sajnálatos esemény helyszínének államnyelvén és a származási ország államnyelvén is, jelentősen lecsökkentve a bürokráciát.

„Az, hogy egy hivatalnok érti az angol vagy a francia nyelvet, sajnos nem jogosítja fel őt arra, hogy el is fogadjon egy külföldi okiratot, ha azon nem szerepel az adott állam hivatalos nyelvén is minden adat" - mutatott rá Szabó.

Szerint a mindennapok azt igazolják, hogy a román állampolgárok külföldre utaznak, ott tanulnak, dolgoznak, vagy vállalkozásokat bonyolítanak le az Európai Unió különböző tagországaiban, és nem utolsó sorban nem kevés azon személyek száma sem, akik más országokból telepedtek le Romániában. "Úgy vélem, hogy Romániának ezen a téren is fel kell zárkóznia az EU-s legjobb gyakorlatok mellé, annak érdekében, hogy az EU bármelyik hivatalos nyelvén kibocsájthatóak legyenek az anyakönyvi kivonatok” – olvasható Szabó Ödön képviselő interpellációjában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X