Őrizetbe vették Ninja Misi bujkáló tettestársát is


-A A+

A háromszéki rendőrség törvénytelen fogva tartás gyanúja miatt vett őrizetbe egy sepsiszentgyörgyi férfit, aki egy hónapja bujkál a nyomozók elől.

 Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa keddi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy sikerült azonosítani annak az október végi zsarolásos és fogva tartásos bűncselekménynek a harmadik feltételezett elkövetőjét,  K.C-t  is. A három gyanúsított akarata ellenére fogva tartott egy sepsiszentgyörgyi férfit, akit egy közjegyzőhöz vittek, ahol arra kényszerítettek, hogy elismerje az 150 000 lejes kölcsönt és az összeg kamatait.

A rendőrparancsnok megerősítette, hogy a múlt hónapban rendőrségi rajtaütés során letartóztatott férfi a „Ninja Misi” néven ismert alvilági figura, őrizetbe vett két társa – B.C és K.C. – pedig az általa irányított csoport „hadnagyai” voltak. Mint arról beszámoltunk, a rendőrök és rohamosztagosok október végén a panaszos, B.G. feljelentésére szervezték meg a rajtaütést: amikor „Ninja Misi” átvette áldozatától az 1000 lejt, a rohamosztagosok az utcán vették körül a fekete Mercedesét, és őrizetbe vették.

Ion Popa szerint a gyanúsítottak jelenleg a feketehalomi fogdában tartózkodnak, de a nyomozók vizsgálják a közjegyző felelősségét is az ügyben. A rendőrparancsnok elmondta: a feljelentő nem kért rendőrségi védelmet, bár a törvény lehetőséget ad erre, viszont a rajtaütés előtt felkészítették őt lelkileg is, hogy ellen tudjon állni a nyomásnak.

Az ügyben szabadlábon vizsgálják „Ninja Misi” volt feleségét, barátnőjét és édesanyját is, akik a férfi őrizetbe vételét követően otthonában keresték fel az egyik tanút, és fenyegető hangnemben arra próbálták rávenni, tegyen hamis vallomást, amely felmenti a vádak alól a gyanúsítottat, mondta Ion Popa.  

„Ninja Misi” híre egyébként a háromszéki megyehatáron túlra is eljutott. Neve szerepel a romániai alvilági figurák listáján, amelyet egy román portál állított össze. Polgári neve a portál szerint Gergik Mihály, „névjegykártyája” szerint bűnlajstroma pedig nagyon gazdag. Állítólag a legismertebb rémtette az volt, hogy beleharapott egy sepsiszentgyörgyi diszkó tulajdonosának a nyakába. A YouTube-on több mulatós zenés videó is megtekinthető, amit Ninja Misinek dedikáltak a hívei.








EZT OLVASTA MÁR?

X