Beigazolódott, hogy Románia HIV-fertőzéses gócpont?
Az idei év első kilenc hónapjában közel 600 HIV-vírussal fertőzött személy került nyilvántartásba, ugyanabban az időszakban 116 személy halt meg – mutatnak rá a Matei Balş Intézet HIV-vírussal fertőzött személyek és AIDS-es betegek helyzetét felügyelő osztályának összesített adatai. Összehasonlításképpen: míg 2007 és 2010 között összesen 30 HIV-fertőzést regisztráltak Romániában, 2010 és 2012 között már 360-at, az idén pedig újabb 600-at.
A Matei Balş Intézet által kedden, az AIDS elleni küzdelem Világnapja alkalmából szervezett konferencián bemutatott összesített adatok szerint az év első kilenc hónapjában 577 új HIV/AIDS-eset került nyilvántartásba, 337 személynél HIV-vírus fertőzést állapítottak meg, 240 személynél pedig AIDS-et. Az említett időszakban ugyanakkor 116, nyilvántartásban szereplő fertőzött vagy beteg személy halt meg.
Romániában 1985 és 2013 között több mint 19 ezer HIV/AIDS-esetet regisztráltak, 9937 személy a 14. életévét még be nem töltött gyerek volt, 9089 személy 14 évnél idősebb volt a diagnosztizálás időpontjában. Az említett periódusban 6282 halálesetet regisztráltak. Jelenleg az országban 12119 HIV-fertőzött személy és AIDS-es beteg szerepel a nyilvántartásokban.
Az intravénás kábítószer-fogyasztás növekedése miatt Romániát 2013-ban HIV-fertőzéses gócpontnak nyilvánította az Emberi Jogvédelmi és Kábítószer-ellenes Nemzetközi Bizottság (CIADO). A fertőzésveszély azért is nőtt, mert az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) idén már kevesebb pénzt fordít a megelőzésre. Bár Romániában egészen 2010-ig alacsony volt a halálos vírussal élő drogfogyasztók száma, ez a helyzet igen gyorsan megváltozott: míg 2007 és 2010 között összesen 30 HIV-fertőzést regisztráltak, 2010 és 2012 között már 360-at.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszinten több mint kétmillió, 10 és 19 év közötti HIV-vírussal fertőzött kamasz van, közülük sokan nem részesülnek egészségügyi állapotuknak megfelelő kezelésben és támogatásban. Mi több, világszerte több millió kamasz van kitéve a HIV-vírussal való fertőzés kockázatának. Míg a felnőtt lakosság körében 2005 és 2012 között 30 százalékkal csökkent az AIDS-es betegek elhalálozási aránya, addig a kamaszok esetében 50 százalékkal nőtt ez az arány a nekik szóló egészségügyi szolgáltatások és megelőző programok hiánya miatt.
A WHO többek között a törvénykeret módosítását javasolja a kormányoknak annak érdekében, hogy a kamaszok könnyebben, szüleik beleegyezése nélkül elvégezhessék a HIV-tesztet.
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni