A roma integrációról egyeztettek az RMDSZ szakértői Kolozsváron


-A A+

Az RMDSZ Társadalomszervezési Főosztálya által koordinált roma integrációs munkacsoport ülését szervezték meg kedden délelőtt Kolozsváron, amelyen szakemberek, önkormányzati vezetők tanácskoztak.

A keddi ülés vitatárgyát elsősorban a 2014-től megnyíló EU-s pályázati lehetőségek képezték, a cél az, hogy minél hatékonyabban hívhassanak le összegeket a 214 és 22 közötti időszakban. Az eseményen részt vevő Fosztó László szociológus a maszol.ro-nak elmondta, problémát okoz a projektek kapcsán születő jelentések és a helyi civil szervezetek megítélése közti különbség: míg gyakran előfordul, hogy a helyi tanácsok behatóbb ismeretek hiányában is érvényesítik a pályázatokat, addig a civil erők számos kritikát megfogalmaznak.

Fosztó megjegyezte, Háromszéken a megyeszékhely mellett több településre készítenek projekteket, amelyeket a megyei tanács finanszírozhat, de azt nem tudni például, hogy a marosszentgyörgyiek pályázatát miből lehet támogatni. Éppen ezért tervezik, hogy az RMDSZ pályázatfigyelő „szakosodjon” a jövőben, és a kisebb települések ilyen jellegű problémáit orvosolhassa.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere bemutatta az önkormányzat által kezdeményezett roma integrációs programokat. Tapasztalata szerint ezek csak abban az esetben lehetnek eredményesek, ha az oktatás, a munkavállalás, az egészségügy és a lakhatás kérdésében összehangolt válaszokat fogalmaznak meg. Elsősorban azokat a családokat kívánják segíteni, akik maguk is aktívan szerepet vállalnak helyzetük javításában.

Székely István, az RMDSZ társadalomszervezési főtitkárhelyettese kijelentette: folytatni kell az elkezdett programokat, és a 2014-es év végéig – az Európai Uniós pályázati feltételek pontosítását követően – össze kell állítani azokat a módszertani útmutatókat és konkrét pályázati csomagokat, amelyek biztosítják a magyar többségű önkormányzatok versenyelőnyét. Ezzel párhuzamosan – elsősorban a pozitív példákra támaszkodva – olyan szakpolitikai javaslatokat kell kidolgozni az önkormányzatok számára, amelyek a különböző élethelyzetekben levő roma közösségek sajátosságaira alapozva segítik elő a roma integrációt.

Tonk Gabriella UNDP projekt-koordinátor a megbeszélésen a kolozsvári integrált romaprogram tapasztalatairól számolt be, kiemelve az egyébként egyedi esetnek számító pataréti helyzet más projektekkel való közös pontjait. A politikai akarat meglétének fontosságáról, a helyi szereplőkkel – civil egyesületekkel, szakszervezetekkel, kutatóintézetekkel – való együttműködésről, a közös stratégiai elképzelések kialakításáról beszélt, valamint a projektek anyagi vonatkozásairól.

A következő hasonló jellegű találkozóra jövő tavasszal kerül sor.








EZT OLVASTA MÁR?

X